A harcra fókuszál a The Surge legújabb előzetese


Tegnapelőtt számoltunk be róla, hogy a Deck13 fejlesztése végre aranylemezre került, egyben azt is megtudtuk, hogy a májusi megjelenés napján rögtön egy Day One frissítés is érkezik a játékhoz. A fejlesztők jóvoltából ezúttal egy új előzetest tekinthetünk meg, ami a The Surge testrészeket külön megcélzó, egyedi harcrendszerét mutatja be látványos képsorokkal.

Az ARPG játékra gyakran hivatkoznak úgy, mint egy sci-fi elemekkel tűzdelt Dark Souls adaptációra, ami nagyrészt a tempós, de technikai harcoknak is köszönhető. Az új videóban megfigyelhető, hogy függőleges és vízszintes irányú támadásokat kell majd elindítanunk, miközben fontos szerepet kap a megcélzott végtagok lehetőség szerinti eltávolítása, ami loot szempontjából lesz fontos.

Az eredményes fejlődéshez nélkülözhetetlen lesz a lehullott végtagokból való építkezés, úgyhogy a pályákon csak átgázoló játékosok lassabban fognak fejlődni, mint azok, akik taktikusan küzdenek meg ellenfeleikkel. Ezen felül fontos szerepe lesz a sebességnek, a védekezésnek, a fejlesztők elmondása és a videó szerint is kifejezetten komoly megpróbáltatás vár a The Surge játékosaira.

A játék május 16-án jelenik meg PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?