Sziasztok, jó régen nem írtam már magamról, talán csak azért mert nem követik sokan a blogomat, a legtöbb megtekintésem napi szinte 18 ember.
Részben persze ez is az oka hogy ritkán írok ide, egyszerűen nincs aki olvasná, talán pont ez az oka annak hogy most ide vetem soraimat.
Jól esik kiadni magamról az érzéseimet, a gondolataimat, mivel a környezetemben jelenleg olyanok a körülmények, hogy kb senkivel nem tudok beszélni.
Ezekről a körülményekről nem is akarok igazából beszélni, igazából számomra ami fontos az a végterméke ezeknek.
Az utóbbi napokban sokkal szomorúbbnak érzem magam, igazából el tűnt az életkedvem.
Az egészet egy nagyon apró dolog váltotta ki az életemben, tényleg nincsen semmi jelentősége, azon kívül hogy elindított bennem a egy gondolat láncmenetet, a mit, miért, hogyan és mi van most kérdésekkel, ami jelen negatív állapotomba sodort.
Persze fel vetődött bennem is hogy szakemberhez fordulok a problémáimmal, ahogy az mostanában mai modern korunkban szokás, csak hogy egyrészt nem engedhetem meg magamnak, másrészt viszont sokkal nehezebben nyílok meg szemtől szemben, mint így hogy kiírhatom magamból a gondolataim, igazán jó érzés, mint ha csak lenne egy naplóm.
Korábban nem éreztem hátrányát annak, hogy a dises problémáim miatt fel voltam mentve például matematikából, azonban mostanság ahogy múlik az idő és próbálnám építeni a karrierem, egyre nagyobb problémákkal kell szembenéznem.
Ha bár nem feltétele egy magasabb pozíció betöltéséhez a magas fokú matematikai tudás, ami feltétele viszont a felső fokú végzettség, amit kevesen tudnak viszont hogy ha főbb tantárgyból felmentésed van nem mehetsz tovább tanulni, akkor sem ha szeretnél.
Ha például hálózatkarbantartó szeretnél lenni, vagy olyan dologgal szeretnél foglalkozni, ami már ad felső fokú végzettséget, de nem szükséges hozzá igazából a professzionális matematika, és te tovább szeretnél tanulni azon a pályán nem teheted meg, kész, el vagy vágva. Ezzel én is csak akkor szembe sültem, mikor lépni szerettem volna valamerre. A magánéletem sem alakult jól mostanság. Rengeteg olyan kapcsolatom volt, amik finoman szólva nem sültek el túl jól, és afféle régi vágású fiú vagyok, nagyon könnyen kötődök, de nehezen tudok el szakadni, sok idő amíg érzelmileg is fel dolgozok egy szakítást, hiszen nekem a lányok nem olyanok mint a ruha darabok, nem cserélgetem őket mindennap, habár megfigyeltem hogy lányoknál van egy bizonyos réteg aki viszont ezt teszi. Nem tartom szimpatikusnak, de hát biztos velem van a baj, rohanó világ, meg fiatalok élniük kell értem én. Sosem állítottam hogy hibátlan lennék, nyilván nekem is sok olyan hibám van ami a szakításokhoz vezethettek, viszont ezeket vagy többnyire sosem tudtam meg, vagy már nagyon későn szakításkor amit érdemes mindig kételkedve fogadni, mivel ezek ilyen kényszer kifogások többnyire amivel le lehet zárni egy kapcsolatot. Oké persze, ha el rabolod, le ütöd a barátnődet talán az lehet váló ok :D…. Viszont én ilyet soha nem tettem. A barátaimtól egy ideje el zárkóztam mert ismerem magamat, ha túlzottan negatív vagyok azzal másokat is lehúzok és ezt nem akarom. A barátaim nem azért vannak hogy lelki szemetes ládának használjam őket, néha-néha persze meg lehet osztani ad-hok jelleggel pár problémát, de ha túlzásba viszi az ember az könnyedén a barátság rovására mehet. Nekem igaz barátból nagyon kevés van, így igyekszem rájuk vigyázni és fenntartani a jó baráti viszonyt, úgy érzem sikerült. Ugyanakkor elszigetelve és magányosnak érzem magam, ez tény és való
A fent leírtak miatt jelenleg úgy érzem nincs jövőm, ha lenne is hová fejlődnöm szakmailag nincs miért, nem látom a kiutat. A magán életemben nem érhetek el sikereket, mert külsőre nem felelek meg a női ideálnak, belsőleg meg túlzottan ódivatú vagyok, valahogy megrekedtem egy középkorú férfi ízlésében és mentalitásában egy fiatal testben bezárva. Persze alapvetően a korombeli lányokhoz vonzódom, nem pedig az idősebbekhez, viszont az ízlésem a korombeliektől merőben különbözik, ezért nagyon nehéz megtalálni számomra az összhangot. Sosem fektettem komoly hangsúlyt a társas kapcsolatok kiépítésére, mert egészen idáig nem éreztem úgy igazán szükségét, talán most hogy múlik az idő…. nem tudom.
Lehet életkori sajátosság?
Az önpszichológiában és a naplóvezetésben az a jó hogy ismered magadat, és tudod hogy milyen kérdéseket kell feltenned a gyógyulás érdekében, ami viszont nehezebb hogy ezeket a kérdéseket meg is tud válaszolni. De mint minden, ez is időbe telik.
Azért sokat változtam a kamasz énemhez képest. legalább igyekszem megoldani a problémáimat, és nem követek el baromságot. Kívánjatok sok szerencsét abban, hogy újra célt és boldogságot találjak az életben.
E sorok írásakor még mindig nagyon furán érzem magam, de igyekeztem összeszedetten íni, köszönöm hogy meghallgattattok jó éjszakát 🙂