Jöttünk, láttunk, majd élményekkel gazdagon érkeztünk haza a Gamescomról, amelyről még számos előzetest, beszámolót, videót őrzünk a tarsolyunkban, hogy az őszi megjelenés-áradattól függetlenül se unatkozzatok.
És bár tény, hogy az idei felhozatal némileg gyengébb volt, mint a tavalyi, azért ezúttal is számos izgalmas titokról rántották le a leplet Kölnben, illetve újabb dátumok kerültek bevésésre a játékosok naptáraiba. Sok játékot fedtek fel, láttunk új játékmenet-videókat, de természetesen csúszásokra is fény derült. De melyek voltak a show legnagyobb érdeklődésre számot tartó pillanatai? Az alábbiakban az idei Gamescommal kapcsolatos legfontosabb 11 hírt és videót gyűjtöttük össze nektek.
11. Új Overwatch pálya és animációs kisfilm
A múlt héten két Overwatch-csal kapcsolatos bejelentésnek is örülhettünk a Gamescomon: egyrészt felfedték az Eichenwalde nevű új pályát, amelyen szeptembertől játszhatunk. Ez az Assault/Escort módhoz készült terep egy középkori német kastélyba, illetve az azt övező városkába kalauzolja el a játékosokat, ahol valamikor régen az Omnic mesterséges intelligencia és Crusaderek vívták meg egymással halálos csatájukat.
A Blizzard legújabb animációs kisfilmjéből pedig jobban megismerhettük a csatában küzdő, Bastion nevű Omnicot, amely hosszú évek után egy erdő közepén aktiválódik.
10. Call of Duty: Infinite Warfare’s Zombies in Spaceland mód
A CoD: Infinite Warfare pillanatok alatt híres-hírhedté váló zombi módját hivatalosan a Gamescomon fedték fel. Az akciójáték Zombies in Spaceland címet viselő kooperatív módjában négy nagyravágyó színészpalánta egy fiktív rendező mozijában találja magát, ahol a nyolcvanas évekre jellemző archetípusokat kell alakítaniuk a vérfürdő közepette.
A vagány csávó, a kocka, a cicababa és a rapper együtt kell átvágja magát az agyakra éhes zombik hörgő hordáin egy retrofuturisztikus, neonfényes vidámparkban, dübörgő diszkózenére.
9. Elstartolt a Titanfall tesztváltozata
Megtudtuk, hogy augusztus 19-én indul a Modern Warfare-ek egykori fejlesztőinek mecheket felvonultató akciójátéka azóta már elérhető tesztváltozata, amelyet Xbox One-on, illetve PlayStation 4-en nyüstölhetünk.
A próbaverzió számos új játékmóddal és pályával debütált.
8. Harley Quinn és Deadshot is játszható karakter lesz az Injustice 2-ben
Két csapattag is az Injustice 2-be igazol az Öngyilkos osztagból: Harley Quinn-nel és Deadshottal is bunyózhatunk majd a NetherRealms népszerű verekedős játékának folytatásában.
És bár Harley már az első Injustice-ból ismerős lehet, Deadshot az elődben csak itt-ott bukkant fel egy-egy beugrás erejéig. A két új harcos, akiket a fenti videóban mutattak be a fejlesztők, olyan már bejelentett karakterekhez csatlakozik, mint Gorilla Grodd és Atrocitus.
7. Játékmenet-videó a Resident Evil 7-hez
Bár még mindig sok titok övezi a Resident Evil 7-et (pláne az idei E3-on bemutatott, számos kérdést felvető demó kapcsán), a Gamescomon immár a játékmenetbe is bepillantást nyerhettünk, amely alapján legalább némi fogalmunk lehet róla, milyen irányt vesz a széria.
Az új videó alapján a játék inkább emlékeztet az Outlastra, mint a jól ismert zombis túlélőhorrorra: a kézikamerás beállításokkal dolgozó, belső nézetes képsorok alapján sokat fogunk menekülni és bujkálni ellenfeleink elől, akik egyáltalán nem hajaznak a T-vírus korábbi produktumaira.
A „kerek, lezárt epizód”, amely a fenti videóban látható, egy, az E3-on bemutatott talált filmszalagos részlethez hasonló szekció lesz majd a játékban, amely a látottak ellenére is számos klasszikus elemet visszacsempész majd a játékmenetbe.
6. 53 vadonatúj perc a Final Fantasy XV-ből
Az ide Gamescomon egy majd’ egyórás, sohasem látott jeleneteket tartalmazó videót mutattak be a Final Fantasy XV-ből.
Ebből a játék kezdő képsorai mellett az utazási rendszert is megismerhetjük, illetve néhány bossra is pillantást vethetünk.
5. A Battlefield 1 nyílt bétájának megjelenési dátuma
Az idei Gamescomon számos újdonságot láthattunk-hallhattunk a várva várt Battlefield 1 kapcsán – többek között a korábbi előzetesekben megvillantott Sinai Desert című pályát is górcső alá vehettük, páncélozott vonatokat, lovakat, új elit osztályokat mutattak be, valamint az első Battlefield 1 anyagból már ismert beduin nők is főszerepet kaptak, akik az egyjátékos mód hősei lesznek. A legtöbben mégis a nyílt béta indulási dátumára voltatok kíváncsiak.
Ez a piros betűs nap pedig augusztus 31. lesz, amikor is a játék mind PC-n, mind Xbox One-on és PS4-en is kipróbálhatóvá válik. A korai hozzáférésre a Battlefield Insider programban lehet jelentkezni.
4. Mégiscsak sor kerülhet a Mass Effect-trilógia ráncfelvarrására
Hiába mondta tavaly még Patrick Söderlund, az EA alelnöke azt, hogy a BioWare a régi címek leporolása helyett új IP-kre fókuszál, idén már úgy fogalmazott, hogy „a rajongói nyomásnak” köszönhetően egy év alatt jelentősen megváltozott a bolygók állása.
Söderlund a Game Informernek az idei Gamescomon mondta el, hogy „a piac bebizonyította, hogy komoly igény van” a Mass Effect felújított verziójára. „Őszintén szólva aktívan foglalkozunk az üggyel. Ma még nem jelenthetek be semmit, de számíthattok rá, hogy partnereink, az Activision és a többi sikeres felújítást tető alá hozó vállalat nyomdokaiba lépünk” – fogalmazott.
3. Novemberre halasztották a Final Fantasy XV-öt
Szomorú hírrel szolgált a Square Enix a legnépszerűbb JRPG-széria rajongói számára: a Final Fantasy XV nemzetközi megjelenését november 29-ére halasztották. Hajime Tabata, a játék vezető fejlesztője elmondta, hogy a csúszásnak technikai okai vannak: a csapat úgy döntött, hogy egy első napos frissítés kapkodós kiadása helyett több időt szánnak a játék csiszolására, hogy az a kiadás időpontjában immár teljes pompájában tündökölhessen.
„Úgy éreztük, hogy az utolsó simítások, amik ahhoz kellenek, hogy azt a minőséget hozhassuk, amit a rajongóink elvárnak tőlünk, még hátra vannak” – mondta el Tabata az IGN-nek. „Ezért van szükségünk két további hónapra.”
2. A Microsoft szerint az Xbox Scorpio megjelenésével búcsút inthetünk a konzolgenerációknak
Aaron Greenberg, az Xbox Games marketingese magabiztos kijelentésre szánta magát, amikor az Xbox közeljövőjéről nyilatkozott. Egy Engadgetnek adott interjúban ugyanis úgy beszélt az Xbox Scorpióról, mint a készülékcsalád azon tagjáról, amely az iteratív hardverfejlesztés zászlóhordozójává válva a generációváltások végét hozhatja el.
„Hisszük, hogy a jövőben már nem beszélhetünk konzolgenerációkról” – fogalmazott a szakember.
1. Metal Gear Survive: a Konami következő dobása
A Metal Gear-széria rajongói nem sok jóra számítottak, miután a vállalat viharos körülmények között szakított Hideo Kojimával, de az biztos, hogy arról, amit az idei Gamescomon bejelentettek, álmodni sem mertek volna.
A Metal Gear Survive egy négyjátékos, kooperatív, csökkentett árú, de önálló akciójáték lesz, amely a Metal Gear Solid V: Ground Zeroes záróképsorai után közvetlenül veszi fel a fonalat, hogy a Mother Base evakuálását túlélő katonákat rögtön egy alternatív univerzumba röpítse. A féreglyukba zuhanó zsoldosok idegen világban találják magukat, amely kristályfejű zombiktól hemzseg. Mindez Tomotada Tashiro, a Konami európai elnöke szerint „felfrissíti a széria híres, lopakodásra építő játékmenetét.”
A Metal Gear Survive 2017-ben jelenhet meg Xbox One-ra, PlayStation 4-re, és PC-re.
Minden Gamescom-hírt és videót a központi oldalunkon találtok meg.
Számotokra melyek bizonyultak az idei Gamescom legemlékezetesebb bejelentéseinek?
Még több erről…