A decemberi játékfelhozatal


Bár a szeptemberi-októberi zsúfolt időszakon már túl vagyunk, azért decemberben akad pár játék, amire érdemes lesz befizetni. Hogy melyek ezek? Lássuk!

December 1.

The Dwarves (PC, Mac, Linux, PlayStation 4, Xbox One)

A német KING Art stúdió fejlesztői gondoltak egy nagyot és Markus Heitz Die Zweige (Törpök) című regénysorozatának első kötetét alapul véve készítettek egy fantasy akció-szerepjátékot, melyben a sokszor mellékszerepre kárhoztatott törpökkel indulhatunk csatába. A főszereplő ugyan Tungdil, az emberek által felnevelt törpe lesz, de egy 15 fős kis csapatot irányíthatunk majd, mely minden tagja saját háttérsztorival és egyedi képességekkel rendelkezik. A csaták közben bármikor megállíthatjuk az időt, így nem csak a reflexeink, hanem a taktikai értékünk is sokat számít a küzdelmekben. Tömeg alapú fizika, 5 ezer animáció, 70 különleges képesség és egy izgalmas történet: a hónap egyik meglepetése lehet a The Dwarves.

December 2.

Super Mario Maker (Nintendo 3DS)

A Wii U-n elképesztő sikert aratott a kegyetlen saját pályák és a klasszikus epizódokban feltűnt játékterek megépítésére egyaránt lehetőséget nyújtó Super Mario Maker. Nemcsak a régi 8-bites elemeket, hanem a Super Mario Bros. térbeli elemeit is felhasználhatjuk, a lehetőségeknek pedig tényleg csak a kreativitásunk szabhat határt, ahogyan szokták mondani. A 3DS-re készült átirat ezen felül újdonságokat is tartalmaz, például a Super Mario Challenge Mode-ot, amely 100 vadonatúj, e platformra tervezett pályát és brutális kihívást rejt, de kapunk interaktív tutorial opciót, valamint annak a lehetőségét, hogy a még be nem fejezett alkotásunkat megosszuk, és barátainkkal vagy ismerőseinkkel közösen fejezzük be. Az elkészült kreálmányokat pedig bármikor megoszthatjuk a többi játékossal, és persze mi is kipróbálhatjuk a felhasználók által gyártott pályákat. A Wii U verzióról írt tesztünket itt olvashatjátok el.

Steep (PC, Xbox One, PlayStation 4)

A síszezon nemcsak a valóságban, hanem a virtuális világban is kezdetét veszi, igaz, a Ubisoft új programjában snowboardra is pattanhatunk, sőt, a paplanernyő és a szárnyas repülőruha is kötelező kellék (a szezonbérlettel pedig érkezik a szánkózás is). Mindehhez a szabadon bejárható Alpok nyújtja a festői hátteret és a nyaktörő lejtőket, amiken a koncepciónak hála barátainkkal együtt suhanhatunk le. A lecsúszások közben XP-t gyűjthettünk, és a szinteket lépve egyre vadabb és vadabb kihívásokat vállalhatunk be a kinézetében teljesen testre szabható karakterünkkel. A legszebb trükköket, legnagyobb bukásokat és legvakmerőbb lesiklásokat pedig egy beépített videorögzítővel akár fel is vehetjük és megoszthatjuk, hogy legyen mivel büszkélkednünk. A Gamescomon kipróbált demóról itt írtunk.

December 6.

Dead Rising 4 (PC, Xbox One)

A Capcom a karácsonyi hangulathoz és a sorozat hagyományaihoz híven az esztelen zombigyilkolásra gyúrt rá, ehhez pedig visszacitálta az első játék főszereplőjét, Frank Westet és Willamette városának élőhalottakkal zsúfolt bevásárlóközpontját. Az új epizódban természetesen még több és még látványosabb eszköz áll majd a rendelkezésünkre, hogy megtizedeljük az élőhalott populációt, így nemcsak speciális kis gokarttal és exoruhával, hanem égő pallossal vagy akár egy egyszerű WC pumpával is nekimehetünk az éhes seregnek, akik között lesznek persze különleges képességekkel felvértezett példányok is. A vérontás közben pedig ne feledkezzünk el a jól beállított selfikről sem!

Shadow Tactics: Blades of the Shogun (PC)

A Mimimi Productions lopakodós, valós idejű, taktikai akciójátéka az 1600-as évek Japánjába repít vissza, ahol az új sógunnal akasztjuk majd össze a bajszot. Összesen öt figurát vonhatunk irányításunk alá, a nindzsából, szamurájból, gésából, tolvajból és zsoldosból álló csapattal pedig változatos módokon, a taktikai érzékünket próbára téve vívhatjuk meg a csatákat. Mint említettük, a nyílt színi támadást nem díjazza különösebben a játék, így kulcsfontosságú lesz, hogy akcióinkat észrevétlenül, az utánunk maradt hullákat gondosan elrejtve vigyük véghez. Mondani sem kell, a megfelelő csapatmunka ebben nagy segítségünkre lesz. A Shadow Tactics most csak PC-re (Mac és Linux is játszik) jelenik meg, de 2017-ben várható az Xbox One-os és PS4-es változatok megjelenése.

ARK: Survival Evolved (PlayStation 4)

A Steamen és Xbox One-on hatalmas sikert aratott eddig a dinoszauruszos túlélőjáték, és a Studio Wildcard becsületére legyen mondva, folyamatosan gyártják hozzá az újabb és újabb tartalmakat. Ennek ellenére még mindig nincsenek készen a játékkal egyik platformon sem, így a mostani PS4-es megjelenés sem mondható teljesen biztosra, arra csak valamikor 2017 első negyedévében számíthatunk, ezt nem árt észben tartani a vásárláskor. Ha pedig úgy döntünk, hogy mégis szeretnénk a több mint százféle őslénnyel benépesített sziget által nyújtott kalandokban elmerülni, akkor rögvest két változat közül választhatunk: az alapjáték mellett ugyanis beszerezhetjük az első fizetős kiegészítőt is magában foglaló ARK: Survivor’s Packet is.

Star Wars: Battlefront – Rogue One: Scarif DLC (PC, Xbox One, PlayStation 4)

Nos, a Zsivány Egyes közelgő mozipremierje miatt a rajongók számára nem feltétlenül kell különösebben ecsetelni a Rogue One: Scarif kiegészítő tartalmát. De azért megtesszük. A sorban negyedik DLC négy térképpel bővíti a játék multiplayer részlegét, melyek között a film trailerében már számtalanszor megcsodált Scarif bolygó trópusi tengerpartja is helyet kapott, a két játszható hős pedig természetesen Jyn Erso és Orson Krennic lesznek.

Star Wars Battlefront – Rogue One: X-Wing VR Mission (PSVR)

A Star Wars-rajongók számára bőséges lesz a Mikulás-ajándék, hiszen ezen a napon debütál a Battlefront Rogue One – X-wing VR Mission is, amiben egy X-szárnyú hajó pilótafülkéjébe pattanhatunk be, és még egy Csillagrombolóval is megküzdhetünk. Mindezt a virtuális valóságban. A rövid kaland minden Star Wars: Battlefront tulajdonosnak ingyenesen jár, igaz, csak PS4 konzolon és PSVR szemüveg birtokában indulhatunk majd űrcsatába a lázadók oldalán.

December 7.

The Last Guardian (PlayStation 4)

Kilenc esztendeje várunk Fumito Ueda varázslatosnak ígérkező történetére, mely egy kisfiú és egy hatalmas, tollas lény, Trico barátságának megható krónikája lesz. Persze lesz benne ugrálás és akció is, de felesleges is volna ennél többet mondani a The Last Guardianról, hiszen mindent megtudhattunk már róla, amit csak akartunk a várakozás hosszú évei alatt. Igazi karácsonyi csoda, hogy még idén a kezünkbe vehetjük.

December 9.

Space Hulk: Deathwing (PC)

Ugyancsak jó régóta húzódik a Streum On Studio a Warhammer 40K-univerzumában játszódó FPS-ének megjelenése, amit egyelőre csak PC-n kapunk meg, de később konzolokra is érkezik. Addig azonban a számítógépen játszók reményeink szerint egy olyan zsigerig hatoló FPS-élménnyel lehetnek majd gazdagabbak, mint amilyet mondjuk az idei Doom nyújtott. Egy Sötét Angyalok űrgárdista klán élén egy űrhajó roncsot kell felfedeznünk, amit természetesen változatos rémségek szálltak meg, így érdemesebb lesz előbb lőni, és csak utána kérdezni. Vagy csak lőni. Ehhez rengeteg fegyvert és még több elpusztítandó ellenfelet kapunk, így minden bizonnyal sokáig leköti majd a játékosokat a változatos vérontás.

December 13.

Stardew Valley (PlayStation 4; Xbox One – december 14.)

A Steamen hatalmas népszerűségnek örvend az aranyos pixelgrafikával készült, ám mégis roppant összetett és szórakoztató farm szimulátor. A virtuális mezőgazdaságba pedig most a konzolosok is becsatlakozhatnak. A játékban feladataink közé tartozik a különböző mezőgazdasághoz köthető tevékenységek elvégzése (ültetés, aratás stb.), illetve szociális kapcsolatok építése, kidolgozása (csajozni is kell/lehet). Mindezt úgy, hogy közben szerves részei vagyunk Stardew Valley kis községének, melynek gazdaságát jól felvirágoztathatjuk kemény farmerkodással.

December 15.

Super Mario Run (iOS)

Hihetetlenül kíváncsiak vagyunk Mario első mobilos kiruccanására, ami első körben kizárólag iOS operációs rendszereken lesz elérhető. A vízvezeték-szerelő kalandja nem lesz éppen olcsó, hiszen 10 dollárt kell fizetnünk azért, hogy minden tartalmat felnyissunk benne, de mindhárom játékmódjából kapunk egy-egy ingyenesen kipróbálható szeletet, és magáért az applikáció letöltéséért sem kell fizetnünk. Maga a játék egy runner lesz, tehát Mario automatikusan fut balról jobbra, és attól függően, hogy milyen hosszan nyomjuk a képernyőt, úgy ugrik egyre magasabbra, de a későbbi szinteken olyan kockák is előfordulnak majd, amelyek megfordítják Mario futási irányát. A Toad Rally módban kiválaszthatunk magunknak a listáról egy játékost, akinek megpróbálhatjuk a rekordját megdönteni, egy másik opcióban pedig a játékosok elkészíthetik a saját Mushroom Kingdomjukat, amelyhez a másik két módban összegyűjtött érméket használhatják fel.

December 20.

The Walking Dead: Season Three (PC, Mac, PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360, Xbox One, iOS, Android)

A Telltale Games pár órája jelentette be, hogy dupla epizóddal (The Ties és a Bind) vághatunk bele a kalandjáték harmadik, The New Frontier címet viselő, vértől és drámától iszamos szezonjába. A főszereplő ismerős lesz, hiszen Clementine történetvonalához térünk vissza, aki gyámoltalan kislányból magabiztos tinivé érett amióta nem láttuk őt, mellette azonban egy új karakter, a titokzatos Javier is irányítható lesz. A harmadik évad az ígéretek szerint sokkal szorosabbra fonja kapcsolatát a képregényes univerzummal (időben is közel játszódik az aktuális füzetekhez), ám hogy miként azt nekünk kell majd felfedeznünk.

Ti melyik játékokat várjátok a decemberi felhozatalból?

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?