A FIFA 17 öt legfontosabb újdonsága


Sokszor éri vád az EA-t, hogy lényegi változtatás nélkül, évről évre ugyanazt a FIFA-játékot adja el az aktuális sorszámot rábiggyesztve, a legtöbbször azért e megállapításban több a rosszindulat, mint az igazság. Idén pedig teljesen más a helyzet: a FIFA 17 szó szerint alapjaiban változik meg számos változást hozva ezzel a néha már unalomig ismert játékmenetbe (nem úgy mint a rivális PES 2017), nézzük melyek lesznek ezek közül a legfontosabbak.

A Frostbite motor

Az EA nemrégiben jelentette be, hogy a házon belül készülő játékait szeretné egyetlen egységes fejlesztői platformra terelni, és ebbe természetesen a nagy sikerű sportjátékok is beletartoznak. Ezek közül első fecskeként a FIFA 17 kapta meg a DICE szakemberei által hegesztett motort, a korábbi Ignite Engine-ről való átállás pedig nem volt egyszerű feladat, hiszen több mint két évig dolgoztak rajta a kanadai fejlesztők. És hogy mit nyer ezen a FIFA 17? Nos, a focis játék természetesen nem a rombolható környezeti elemeket szeretné kihasználni, mint a Battlefield-széria, hanem az élethű fény-árnyék hatások, az emberi arcmimika és az élethű gesztusok, valamint a látványos átvezető animációk megjelenítését (utóbbi komponens egyébként a BioWare-nek köszönhetően került a Frostbite-ba a Dragon Age: Inquisition remek videóinak megalkotása közben). Ezekre a funkciókra pedig nagy szüksége volt az EA Canada gárdájának, méghozzá a vadonatúj sztorimód megalkotásához.

A sztorimód: The Journey

Úgy tűnik, az EA szemmel tartja a konkurenciát, hiszen a kosárlabda szimulátorok között évek óta egyeduralkodó NBA 2K-sorozata éppen a tavalyi felvonásában kísérletezett azzal, hogy történet-orientált játékmódot illesszen a játék impozáns főmenüjébe. És dacára az Oscar-díjas Spike Lee közreműködésének, csúfos kudarcot vallottak vele. A Livin’ Da Dream az NBA 2K16 leggyengébb pontja volt a roppant rövid, és borzasztóan klisés felemelkedés történetével, amiben ráadásul bármilyen bőrszínű karaktert alkottunk meg, egy fekete család mindennapjaiba csöppentünk bele. Ebből tanulva az EA nem engedi, hogy a saját kezünkkel megalkotott szereplővel induljunk az angol bajnokság meghódítására, hanem egy kinevezett hős, Alex Hunter útját kell egyengetnünk egy szezonon keresztül. Ezt leszámítva nagyon hasonlít a The Journey a 2K megoldására, hiszen eldönthetjük, hogy melyik csapatban kezdjük pályafutásunkat, majd teljesítményünktől, illetőleg az adott mérkőzésekre kijelölt kihívások teljesítésétől függően érhetünk a csúcsra, vagy éppen egy másodosztályú csapat kispadjára. Ugyanakkor nemcsak a focival, hanem Hunter magánéletével is foglalkoznunk kell majd, melyet a sajtótájékoztatókon, illetőleg a történet egyéb fontos szegmenseiben megadott választási lehetőségekkel (arrogáns, nyugodt, csapatjátékos dialógus válaszokkal) mi is befolyásolhatunk kicsit. A Gamescomon látottak alapján nagyon hangulatosnak ígérkezik ez az opció, meglátjuk milyen történetet sikerült kanyarintani aranylábú focistánknak.

Megújított pontrúgások

Ne szépítsük: a FIFA-sorozatban már jó ideje akadnak problémák a tizenegyesek, a szabadrúgások és a szögletek elvégzésével, ezért az EA Canada most teljesen újraírta ezek rendszerét. Mostantól a pontrúgást elvégő játékost már nekifutás közben is irányíthatjuk, megadhatjuk, hogy milyen messziről, milyen szögben és gyorsasággal fusson neki a lövésnek, ami természetesen erőteljesen befolyásolja a labda útját. Az ígéretek szerint egészen egyedi stílust dolgozhatunk ki így magunknak, erre pedig a Real Madrid sztárjának, a félelmetes rúgótechnikával rendelkező James Rodrigueznek a tanácsadói bevonása jelenthet garanciát. De legalábbis jól hangzó marketingtámogatást. Még egy dolog: nemcsak lábbal, hanem kézzel is ügyesebbek leszünk a FIFA 17-ben, hiszen a bedobások esetében is kapunk néhány újítást, például mostantól bedobásoknál már mozoghatunk az oldalvonalon fel és alá pár lépést a jobb pozíció elérése érdekében, sőt, egy dobócsellel be is csaphatjuk a védőket, hogy azután inkább egy másik csapattársnak küldjük be a játékszert.

Harc a labdáért

Persze a marketingesek minden évben ellövik a „még realisztikusabb, még keményebb küzdelem a labdáért” szlogent, de az idén ez végre tényleg meg is jelenhet a pályán. Ez főként a már említett Frostbite érdeme, de a Gamescomon kipróbált demó alapján tényleg sokkal keményebbnek tűnnek a párharcok és az ütközések. No és azt se feledjük el, hogy a labdafedezés rendszere is megújul: most már minden irányból védhetjük a hozzánk kerülő játékszert a védővel szemben, ami főként a csatárok estében lesz igazán hasznos, hiszen így bevárva a csapattársakat reménytelennek tűnő helyzetekből is kialakíthatunk ziccereket. Ez a fajta a pozíciófogás a beadások és a levegőben érkező passzok esetében is komoly változást hoz, így egy fizikailag kevésbé domináns labdarúgóval is elérhetjük, hogy hozzá kerüljön a labda.

És az Ultimate Team?

Természetesen a FIFA-széria legnépszerűbb játékmódját, az online csapatépítős Ultimate Teamet sem hagyja változtatások nélkül az EA Canada gárdája, több újdonság várható ezen a fronton is. A kártyák között bemutatkoznak a dinamikus lapok, amelyeken a szereplő játékosok értékei a valós életben mutatott teljesítményük alapján változik majd hétről hétre. Ezekkel a lapokkal szerencsés választás esetén némi játékon belüli pénzt is kereshetünk, hiszen ha a megszerzett futballista jó eredményeket produkál, megnő az értéke, mi pedig túladhatunk a kártyán jókora haszonnal. Újdonság, hogy minden nap FUT bajnokságokat rendez majd az EA, a nyertesek pedig a hétvégi külön tornán mérhetik össze erejüket értékes jutalmakért. Mondani sem kell, a hónap legjobbjai további extra jutalmakban részesülnek, így a kompetitív vénával megáldott rajongók máris dörzsölhetik a tenyerüket. Pláne, hogy ugyancsak különleges kártyákért és cuccokért cserébe teljesíthetünk csapatépítő kihívásokat (pl. kizárólag 5 nemzet bronz és ezüst szintű játékosaiból kell ütőképes csapatot faragni) ami a FUT-veteránokat is megizzasztják majd. Ezen felül új kártyacsomag nyitási animációk is lesznek, visszatérnek a Legendák új játékosokat felvonultatva (pl. Overmars, Puyol, Del Piero, Verón stb.), valamint kiderült már az is, hogy melyik az az 50 legjobb értékekkel bíró játékos, akiket minden rajongó majd saját kis álomcsapatához szeretne megszerezni. Ugyan a három legjobb kilétét nem fedte fel még az EA, de azt hiszem nem vállalok nagy kockázatot, ha a Neymar-Messi-C. Ronaldo trióra tippelek.

A FIFA 17 szeptember 29-én jelenik meg PC-re, valamint PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360 és Xbox One konzolokra. A játéknak mobil átirata is készül, mely iOS és Android operációs rendszert futtató készülékeken egyaránt elérhető lesz.

Ti melyik újdonságnak örültök a legjobban? És milyen újdonságokat látnátok szívesen a FIFA 17-ben a fentieken túl?

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?