A következő nagy indie siker lehet a Little Nightmares


A gamescom előtt komoly meglepetésként ért mindenkit a Little Nightmares bejelentése, a hátborzongató platformert pedig rögtön megszerettük, miután kipróbáltuk a kiállításon.

A klasszikus értelemben függetlennek vett stúdiók sikere nem kerülte el a nagyobb kiadók figyelmét sem, így az utóbbi néhány évben nagyobb kreatív szabadsággal, de a megfelelő erőforrásokkal felfegyverzett stúdióktól lenyűgöző játékokat kaptunk. Csak a puzzle-platformerek műfaja olyan csodákkal gazdagodott, mint az Ori and the Blnd Forest, vagy éppen az Unravel, a következő sikersztori pedig a Little Nightmares lehet majd.

A Bandai Namco ugyan kicsit kevesebbet kockáztatott, hiszen a svéd Tarsier már 45 fővel dolgozik első önálló játékán, miután a Sony partnereiként besegítettek már a LittleBigPlanet és a Tearaway játékok fejlesztésében. Így a gamescomon két rendkívül magabiztos csapattag tárt elénk egy alaposan kidolgozott koncepciót, ami már 2004 óta érlelődik a fejükben. A Little Nightmares is egy fejtörőkkel megtűzdelt platformer lesz, gyermekkorunkból azonban nem a kellemes élményeket, hanem a képzelőerőnk legsötétebb sarkaiban bujkáló szörnyeket keltik életre.

A készítők szerint ugyan a komor kaland során minden jó okkal történik majd, nem rágják a játékos szájába a történet minden egyes elemét, így lesz tér a különböző rajongói elméleteknek is, akár a játék helyszínével kapcsolatban is. A The Maw névre hallgató építmény ugyanis szinte bárhol megjelenhet és magához vonzza, aki arra jár. Más kérdés, hogy aki belép, valószínűleg később ezt a döntést meg is bánja. A főhősünk egy kislány, Six lesz, de az ő hátteréről túl sokat nem tudtunk meg sem az előadás, sem a gameplay demó során, sőt, a kapucnija alatt még az arcát sem látjuk. Az viszont biztos, hogy őt irányítva a gyermeki lét gyengeségeire és arra emlékeztet majd a Little Nightmares, milyen esetlenek voltunk és mennyiszer szorultunk segítségre.

Hiszen a Maw különböző helyszíneit járva még a legegyszerűbb feladatok, mint egy ajtó kinyitása is komoly nehézségeket tartogathatnak, hiszen a kilincseket sem éri fel Six, még ugorva sem. Ez kiváló példája annak, hogy a gyermeki perspektívából szemlélt világot hogyan túlozta és torzította el a csapat, ami elég rémisztő tud lenni. Ennek megfelelően rengeteg sötét sarok és ijesztő helyszín lesz a játékban, ami persze az ismeretlentől való gyermeki félelmeinkre játszik rá.

Ez köszön vissza a Little Nightmares szörnyein és gonoszain is, akik a fejlesztők elmondása szerint gyakran nem annyira egy konkrét karaktert, hanem csak egy emlékezetes részletet jelenítenek meg a félelmeinkből. A demóban a séf karakterét ismerhettük meg, akit már az első teaserben is láthattunk. A véres hentesmunka helyszínéül is szolgáló konyha szigorú ura alapvetően a konyháját beszennyező patkányokhoz hasonlatosnak látja Sixet, így rejtőzködünk kell előle, de ha a dolgok balul sülnek el, akár futva is menekülhetünk.

Ez is jó példa rá, hogyan tesznek egy hétköznapi karaktert félelmetessé, de lesznek inkább hátborzongató atmoszférát építő pályarészek és hagyományosabb jump scare-ek is. Az egyedi hangulat mellett pedig a fejtörőknek is jó alapot adhat a gyermeki nézőpont motívuma. A Little Nightmares egyelőre ígéretesnek tűnik, nem is véletlenül kapta meg a show legjobb indie játékának díját. Én személyesen pedig alig várom, milyen szörnyűségekkel találkozhatunk majd a Maw sötét szegleteiben.


Vélemény, hozzászólás?