A Sony PSVR szemüvege október 13-án jelenik meg sok helyen világszerte (nálunk sajnos első körben még nem lesz kapható), ennek örömére pedig a japán cég kibővítette az eszközhöz kapcsolódó gyakori kérdések szekcióját néhány hasznos tudnivalóval.
Ezek közül a legfontosabbnak az tűnik, hogy az eszköz nem viseli túl jól a fényt, vagyis ha majd a nappaliban szeretnénk belépni a virtuális valóságba, akkor gondoskodnunk kell a tükröződő felületek eltüntetéséről, illetőleg a sötétítő függönyük felapplikálásáról. Az erős fényre nem maga a PSVR érzékeny, hanem az annak jeleit olvasó PlayStation kamera, hiszen az a szemüveg feltűnően világító LED-jei, illetőleg a Move kontroller, valamint DualShock irányító jelzései alapján rakja össze a virtuális valóságban történő mozgásunkat.

A Gamasutra arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a PSVR egy igen jó VR-konstrukció (főként ár-érték arányét tekintve), alapjait mégis többéves hardverek adják, a PlayStation kamera és a Move kontroller, ami miatt a mozgáskövetés nem lesz teljesen hibátlan. Például ha elfordulunk a Move-val, és testünkkel eltakarjuk azt a kamera elől, akkor az eszköz úgy értelmezi, hogy megszűnt a jel, így a játékban eltűnik majd a virtuális kezünk, ami az élményen jelentősen csorbíthatja. Ettől függetlenül a szakértők egyetértenek abban, hogy a Sony eszköze komoly sikereket érhet el, már csak azért is mert a többi VR-sisakhoz képest már most széles játékkínálattal rendelkezik.
Ha valaki szeretne egy kicsit bepillantani a virtuális valóság jövőjébe, akkor itt olvashatja el cikkünket, amiben a technológia sikerének esélyeiről elmélkedtünk.
Még több erről…