A Sony leállítja a PlayStation 3 gyártását


Japánban még 2006 végén került forgalomba a Sony PlayStation 3 névre hallgató konzolja, Európában pedig a héten ünnepli majd bemutatkozásának tizedik évfordulóját. A készülékből megjelenése idején egymillió darabot adtak el mindössze három hét leforgása alatt, a trónról csak saját utódja tudta letaszítani 2013-ban. A legfrissebb hírek szerint azonban hamarosan lezárul egy éra a Sony történelmében.

A Gematsu és a Gamestalk értesülései szerint ugyanis a cég „hamarosan” leáll a PlayStation 3 gyártásával és terjesztésével Japánban. A Sony ezt az 500 GB-os PS3 oldalán jelentette be, ami jelenleg az utolsó megvásárolható modell az országban.

Pontos dátumot és részleteket nem említenek a bejelentésben, de egy Kurume-i játékbolt Twitter-bejegyzése szerint a hónap végén leáll a készülék gyártása.

Amint a megmaradt konzolokon túladtak, leállnak a szállítással is, azt követően már csak másodkézből lesz beszerezhető a készülék. A bejelentés azok számára, akik még a régebbi modellt használják, kifejezetten rossz hír, hiszen a gyártás befejeztét követően sem frissítések, sem pedig támogatások nem látnak többé napvilágot.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?