A Sony-t is megihlette a Pokémon Go sikere, mobiljátékokkal erősítenek


Az utóbbi hónapok egyik legnagyobb sikere volt a Pokémon Go, amit a Sony is észrevett, és már lenne ötletük a mobilpiacon való terjeszkedésre.

Már két hónapja annak, hogy a Niantic rászabadította a világra a Pokémon Go-t, és bár sokan azóta abbahagyták a virtuális szörnyek kergetését, milliók űzik még az AR vadászatot. A Sony szerint a játék drasztikusan megváltoztatta a piacot, és őket is a mobiljátékok felé csábította.

Az ügyvezető igazgató, Kazuo Hirai elmondása szerint a cég „agresszívan üldözi” majd ezt az újfajta mobil őrületet.

„Ez egy elég nagy váltás, hogy egy konzol-alapú üzletből mobilokra is rámegyünk… A Pokémon Go igazi változást hozott. Nagyon is érdekel az a része, hogy gyakorlatilag megváltoztatja az emberek hozzáállását a mozgáshoz.”

Én simán el tudok képzelni egy Dark Souls GO-t, ahol ahelyett, hogy kergetnénk a szörnyeket, bőgve rohanunk majd el előlük. Legalábbis én ezt tenném.

Szerintetek a Sony melyik sorozatából lehetne hasonló AR csodát csinálni?


Vélemény, hozzászólás?