A megújult Tomb Raider-franchise újabban úgy váltogatja vezetői fejlesztőit, mint Lara a fizimiskáját: alig nyolc hónap után ugyanis a Crystal Dynamics ismét új művészeti vezetőt nevezett ki az IP élére – a Rise of the Tomb Raider novemberi megjelenése után Brian Horton ugyanis januártól az Infinity Wardnál folytatta pályafutását.
A még meleg székbe kerülő Ian Milhamet a Crystal a Visceraltól csábította át: a szakmában valódi veteránnak számító szakember korábban olyan játékokon dolgozott vezető fejlesztőként, mint a 2015 elején megjelent Battlefield Hardline, vagy a hátborzongató(an jól sikerült) Dead Space-széria.
„Mindig is a kalandjátékok voltak a szívem csücskei” – mondta el Milham egy közleményben. „A Crystal munkáját jó ideje tisztelettel követem nyomon: azt gondolom, hogy mind narratíva, mind látvány, mind mechanika, mind a játékos szabadsága tekintetében folyamatosan kimagasló színvonalú alkotásokat tesznek le a játékosok elé.”
A Rise of the Tomb Raider folytatását ugyan még nem jelentették be, azt viszont már tudjuk, hogy október 11-én jelenik meg a Rise of the Tomb Raider: 20-Year Celebration című ünnepi kiadás PlayStation 4-re, PC-re, és Xbox One-ra – ez a gyűjtemény a játék mellett az összes már megjelent DLC-t, egy új epizódot, valamint egyéb játékon belüli extrákat is tartalmaz majd.
Még több erről…