Korábban már beszámoltunk róla, hogy augusztus 30-án jelenik majd meg a tavalyi év legjobb játékának gyűjteményes, Game of the Year kiadása. Ebben benne lesz mind a két nagy kiegészítő és a 16 aprócska DLC is, így tényleg pazar csomagról beszélhetünk – már csak azért is, mert a konzolos verziók esetében minden a lemezen lesz, nem kell letöltésekkel, patchelésekkel bíbelődni.
Egyetlen negatívumot tudunk csak megemlíteni: a konzolos kiadások teljesen új játéknak számítanak, így a mentések ezeknél nem lesznek kompatibilisek az esetleges korábbi save-jeinkkel, a kalandokat a legelejéről kell újrakezdeni (PC-n nincs ilyen gond). No persze nem akkora teher ez, ha ezek a kalandok ennyire zseniálisak; hiába, nem tagadhatjuk, a Witcher 3, Ríviai Geralt utolsó kalandja nálunk a tavalyi év legjobbja volt.
Egy pozitív hatása azért lehet ennek: trófea-, illetve achievement-halmozók örülhetnek, hiszen ez azt jelenti, hogy ismét meg lehet szerezni egy teljes adag áhított plecsnit.
A The Witcher 3: Wild Hunt Game of The Year Edition idén augusztus harmincadikán jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.
Még több erről…