A hadviselésem úgy néz ki részben eredményes volt.
Anyám ugyanis megtért.
Felhívott most, hogy kezdjünk tiszta lappal mindent, és a nevelő apámat is vissza fogja.
Megmondtam, hogy nem, mert megint zsarolni fogtok az árammal meg a kajával,nem fogom meg engedni.
Erre megígérte hogy nem fognak.
Itt a bizonyíték, mostantól bármi történik tudok erre hivatkozni.
Ha megszegik a feltételeket,többet haza sem megyek.
Ez az utolsó esélyük hogy megjavuljanak.
Szavukon fogom fogni őket!
Mert Isten megbocsájt,de én nem.
Rettegjen tőlem ki haragom útjában áll,mert akkor nem ismerek kegyelmet.
A túlélési kalandom egyenlőre felfüggesztem,bár kétségkívül jól megálltam a helyem egyedül is.
Úgy néz ki birtokában vagyok a túl élési ösztönömnek és a városban töltött évek sem csorbították azt,sőt.
Remélem élveztétek ezt a rövid kalandot,valószínű a családomat ismerve nem most hallottatok utoljára ilyen posztokról.
Hogy ennek a dolognak a moratóriuma mennyit segít/ront az önbecsülésemen még én sem tudom igazán.
Egy biztos,talán ezzel az akciómmal sikerül elérnem hogy a szüleim tiszteljenek és rám is emberként tekintsenek,ne csak egy eltartandó kutyára,akit emlékeztetnek ki tartja el.
Csak tudjátok a kutyákban mindig egy a közös.
Ha sokat rugdalod őket, előbb-utóbb visszaharapnak.