Az izzó gyűlöletről szól a The Last of Us: Part 2


A Naughty Dog a PlayStation Experience tegnapi sajtótájékoztatóján a legnagyobb természetességgel és egy zseniális trailerrel jelentette be az év egyik legfontosabb videojátékos hírét, miszerint már javában dolgoznak a The Last of Us folytatásán (meg kell, hogy mondjuk, mi inkább hittünk Nolan North szinkronszínésznek ezzel kapcsolatban, mint Troy Bakernek).

A játék direktora és írója, Neil Druckmann a The Last of Us Part 2 két főszereplőjének hangját kölcsönző Troy Baker (Joel) és Ashley Johnson (Ellie) oldalán még néhány érdekes információt is megosztott a jelenleg igen korai fejlesztési fázisban lévő programmal kapcsolatban. Bizony, az első epizód párosa visszatér, a történet fonalát pedig 5 évvel később veszi fel a folytatás. Druckmann elmondása szerint a sztori középpontjában az immár 19 esztendős lány áll, és míg az első rész jobbára a közte és Joel között kialakuló szeretetre épült, a Part 2 ennek ellentéteként a gyűlöletre koncentrál.

Az amúgy a jövő évi E3-ra tartogatott, ám végül a PSX 2016-on végül mégis csak bemutatott előzetesben ebből már kaphattunk egy kis ízelítőt, hiszen a trailer végén Ellie haragtól izzó tekintettel közli Joellel, hogy „meg akarja találni és végezni akar az utolsóval is belőlük”.

Ugyanakkor a két epizód együtt alkot majd egy nagyobb egészet, kiegészítik egymást, és ezt a Part 2 címadással is jelezni szerették volna a fejlesztők. Bár korábban Druckmann úgy fogalmazott, hogy Joel és Ellie történetének nincs szüksége egy folytatásra, az ötletelés közben rádöbbentek, hogy képtelenség nélkülük folytatni a The Last of Us-t. A szakember elárulta, hogy évekig próbálkoztak új karakterekkel tovább szőni a történetet, de egyik sem vált be, és már majdnem feladták az egész projektet, mikor végre sikerült egy olyan sztoriszálat elcsípni, ami azóta egy nagyívű történetben teljesedett ki a tervezőasztalon.

A Naghty Dog egyébiránt már nagyjából tudja, hogy mikor kerül majd a boltok polcaira a játék, de természetesen erről még nyilatkozhatnak, ami ugyan adhat némi bizakodásra okot, de csaknem kizárt, hogy 2018 előtt kerül sor a premierre. És még egy jó hír a végére: Druckmann megerősítette, hogy ez első rész csodálatos dallamainak szerzője, Gustavo Santaolalla is visszatér a folytatásra.

A tegnap estét amúgy letarolta a Naughty Dog, ugyanis bejelentettek egy különeállóan is játszható kiegészítőt az Uncharted 4-hez, ami ráadásul nem is a várva várt sztori-DLC, hanem Nadine Ross és Chloe Frazer saját kalandja.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?