Az Other World reakciója,egyszerűen nevetséges


Ha, még emlékeztek rá nem régibben feltártam egy beszélgetést az Other World-el akik ennek következtében bannoltak facebook oldalukról.
Ez a hozzáállás számomra nem egy érett,vezető személyiségére vall.
Azért tettem (részben) publikussá a levelet, hogy érezzék saját képmutatásukat, hibájukat és kérjenek elnézést.
Hiszen, ők prédikálnak mindig a minőségi véleménynyilvánítás hiányáról és trágár kommentekről, miközben ők nem adják meg az alapvető emberi tisztelet, amit viszont a másik velük szemben megad.
Ezek után, nem csakhogy nem kérnek elnézést, de megfosztanak a véleménynyilvánítás szabadságától, amihez persze joguk van a saját oldalukon, de etikátlan ez a cselekedet, ha annak nincs releváns oka.
Mert, mit is csináltam én?
Megosztottam egy levelet, amiben ennek a közösségnek a vezetője saját magát degradálta.
Ezért érdemlek én száműzetést?
Na, nem mintha nagy igényem lenne hozzá szólogatni a tartalmukhoz, mert az incidens után már nem érdekel, mit publikálnak, pusztán a mentalitást furcsállom.
Legközelebb már azt is bannolják, aki beszélni merészel az Urambocsá hatalmas Other World-ről(mély szarkazmus).
Ó Uram bocsásd meg tettem, oly szörnyű bűnt követtem azzal, hogy éltem a szólásszabadság jogával és meg mertem keresni egy közösséget, hogy segítsék munkámat, amivel együtt a saját helyzetüket is jobbá tehetnék.(továbbra is szarkazmus)
Ennek tükrében kíváncsi lennék, hogy vajon a bannolt emberek vajon mekkora vérlázítóan, nagy hibát követhettek el, hogy megfosztották őket a hozzászólási joguktól.
Remélem, nagyon hamar rá fognak döbbenni, hogy mentalitásuk jelen állapotban elfogadhatatlan és tartoznak egy bocsánatkéréssel, nem csak nekem, hanem hozzám hasonló bajtársaimnak is, akik kulturáltan formáltak véleményt, de olyat, ami számukra nem tetsző volt.
Erős túlzással, azt mondhatnám, hogy ez a mentalitás a régi kommunista időket idézi, ami tetszik nekünk az kimehet, ami nem azt megsemmisítjük, töröljük, ignoráljuk, blokkoljuk.
Éljen a szólásszabadság!
Nektek mi a véleményetek?
Várom kommentben!


Vélemény, hozzászólás?