Az új konzolok jelentősen kitolhatják majd a jelenlegi generációt


Az EA negyedéves céges gyűlésén Andrew Wilson elmondta, hogy mennyire örül az új konzoloknak, és hogy mit jelent ezek érkezése az EA számára.

Nem mindenki boldog az új konzolok miatt, de a több erőforrás több lehetőséget kínál a fejlesztőknek, úgyhogy aki újít, boldogabb lehet. Wilson elmondása szerint az új gépek akár a végtelenségig is kitolhatják a generáció életciklusát.

Andrew elmondta, hogy mennyire is fontos volt nekik a PC-s közösség az elmúlt években, főleg amiatt, hogy ott nem volt probléma a fixált hardverrel. A konzolok esetében egy ciklusnál korlátozottak voltak a lehetőségeik, mivel 7-8 évig ugyan azt a technológiát kellett használniuk.

„Amit most látunk a ciklus közepi frissítéssel kapcsolatban, az csak erősíteni fogja az elkötelezettségünket a közösség felé. Már jó ideje építünk játékokat platformokon és konzolokon keresztül skálázható architektúrával PC-re” – nyilatkozta Andrew.

„A feladat, hogy olyan játékokat fejlesszünk, melyek skálázhatóak első, második vagy akár harmadik fázisú gépekre egyáltalán nem olyasmi, ami távol állna tőlünk. Ezt már nagyon régóta szeretnénk csinálni, és megvannak hozzá az erőforrásaink, hogy mindenki számára kielégítő élményeket kínálhassunk, ezzel egyben tartva a közösséget.”

„Úgy gondoljuk, hogy [a generáció közepi frissítés] egy remek lehetőség az iparnak, és így majdnem végtelenségig lehet kitolni a ciklust, ha eljutunk arra a pontra, hogy már csak hardver frissítésekről beszélhetünk.”

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=F1dRgWpGePs]

Az EA vezetője nagyon izgatott a Project Scorpio és a PlayStation Neo kapcsán. Ti mit gondoltok erről?


Vélemény, hozzászólás?