Az új Prey patch javítja a PS4-es hibákat, és még pletykál is egy kicsit


A Prey 1.05-ös verziójának patch note-jai között nemcsak néhány régen várt hibajavításról olvashatunk, a fejlesztők véletlenül egy esetleges újítást is beleírtak.

Ugyan már egy negyed éve megjelent a Prey, az egyik frissítés komoly gondokat okozott a PlayStation 4-es változatban, így sürgős lett volna egy új patch kiadása, a szaggatást mégis csak most sikerült orvosolnia az Arkane csapatának. De az 1.05-ös frissítés más téren is érdekes javításokat hozott.

Mostantól a Gloo cannon segítségével létrehozott platformokra felállva nem mehetünk át a plafonon, ami a Prey speedrunnereinek egyik elsődleges eszköze volt, így pedig elképesztően gyorsan végig tudták vinni a játékot. Ezeken kívül számtalan más hibajavítást is eszközöltek platformtól függetlenül, ezekről itt olvashattok, bár a harmadik pont talán kicsit furcsán hangzik majd, ha játszottatok a játékkal.

Eszerint az 1.05-ös frissítés telepítése után a Prey szól majd nekünk, ha beragad a fegyverünk, csakhogy az eszközeink meghibásodása nem a játék része. Így nem kizárt, hogy később opcionális vagy kötelező nehezítésként behozza majd ezt is az Arkane csapata. Az mindenesetre nem valószínű, hogy egy, a beszélő fegyverhez hasonlóan törölt feature kapcsán további javításokat végeznének.

Ti örülnétek, ha ennyivel is komplexebb lenne a játék?


Szólj hozzá!