Az Xbox One elrontotta a Microsoft viszonyát a fejlesztőkkel


Mike Ybarra, az Xbox és a Windows alelnöke a Digital Foundry interjújában beszélt arról, hogy reményeik szerint a Scorpio segít kijavítani a fejlesztőkkel való kapcsolaton esett csorbákat, elmondása szerint ugyanis a 360 idejét követően, a One megjelenésével nagy részük eltűnt a térképről.

„A csapat visszatekintett a fejlesztőkre és a velük való kapcsolatunkra. Az Xbox 360 idején a miénk volt a legjobb platform a fejlesztők számára, a One megjelenését követő két évben azonban elveszítettük őket, ezért azon gondolkodtunk, hogy győzhetnénk meg őket újra?

Azt szeretnénk, ha a legjobb játékok a mi konzolunkon is megjelennének, és meg is van a módja annak, hogy megnyerjük a fejlesztőket, ami prioritást élvezett a Scorpio készítésénél.”

A cikk kiemeli, hogy mivel a PlayStation 4 erőteljesebb konzol, mint az Xbox One, a fejlesztők jobban hajlottak a Sony ajánlataira, ezt a trendet próbálja minden erejével megfordítani a Microsoft az Xbox Scorpio bemutatásával. A céljuk, hogy egy, a PlayStation 4 Pro készüléknél is erősebb alternatívát kínáljanak.

„Meg kell nyernünk a fejlesztők szívét és eszét, rendelkeznünk kell az ehhez szükséges eszközökkel, hogy a játékaik lehető legjobb változatát nálunk tudják bemutatni.”

Ybarra elmondta, hogy emellett a játékosokat is magukhoz akarják édesgetni azáltal, hogy a piacon elérhető legjobb minőséget kínálják. Úgy véli, hogy a legfrissebb technológia és tapasztalat átadásához nem elég csak frissíteni a meglévő készülékeket, meg kell állni, és kockázatos döntéseket hozni.

A Microsoft forradalminak szánt új konzoljáról tegnap árult el számos részletet, ezeket az alábbi linkre kattintva olvashatjátok el.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?