Battlefield 1: a DICE bemutatta az első DLC-s térképet


A DICE bejelentette, hogy a Battlefield 1 első ingyenes kiegészítője decemberben érkezik majd meg a játékhoz. A csomag a Giant’s Shadow nevű térképet adja hozzá a shooterhez, mely az 1918-as franciaországi Selle folyó partján vívott ütközetbe kalauzolja a játékosokat.

A közel egy hetes ádáz csatában a központi hatalmak seregei csaptak össze a német katonákkal, akiket végül sikerült visszaszorítani: a pályán a brit erők áttörik a Hindenburg vonalat, és elindulnak elfoglalni egy stratégiailag fontos vasúti központot. A pályán nem lövészárkokban kell majd küzdenünk, hanem nyílt terepen, a térkép közepén pedig egy hatalmas lezuhant repülőgép roncsai körül lövöldözhetünk. Persze az összeütközésből a tankok is kiveszik majd a részüket, illetve a Cateu-Wassigny vasútvonalon közlekedő páncélozott vonat is okoz majd kellemetlen pillanatokat.

Persze addig még hátra van a játék megjelenése, hiszen az csak október 21-én kerül a boltok polcaira PlayStation 4, Xbox One és PC platformokon.

A Battlefield 1 minden idők egyik legnagyobb közönségét vonzó bétatetsztjében mi is részt vettünk, itt olvashattok tapasztalatainkról.

Még több erről…


Szólj hozzá!