Befejezi pályafutását a Dead Star


Alig egy esztendeje jelentette be az Armature Studios a 10v10 küzdelmekre kihegyezett sci-fi kalandját, a Dead Start, mely tavaly decemberben landolt kvázi korai hozzáférésben PS4 konzolokon (az előrendelők megkapták a megjelenés előtt a teljes játékot), megjárta a PS Plus ingyenes kínálatát, majd a Steamen is debütált a program.

Azonban az első Metroid Prime játékokat jegyző szakemberekből álló fejlesztőgárda alkotása nem találta meg közönségét, hiszen az Armature máris eltávolította a Dead Start mind a PS Store, mind pedig a Steam kínálatából, november 1-én pedig lezárják a szervereket is, és mindössze egy tutorial mard meg emlékeztetőként a játékból.

A cég ügyvezető igazgatója, Jack Mathews elárulta, hogy nehéz szívvel hozták meg a döntést, hiszen számukra a Dead Star egy szerelemprojekt volt, ugyanakkor elsődleges, hogy biztosítsák az Armature jövőjét (mely idén a nem túl jó értékeléseket kapó ReCore-ral jelentkezett), így miután a játék szervereinek fenntartási költségei meghaladták a bevételeket, nem teketóriáztak sokat. Összességében nem meglepő a dolog, hiszen a szerverek gyakorlatilag kihaltak, csúcsidőben sem lehetett összehozni hetek óta egyetlen 10 a 10 ellenni csatát.

Még több erről…


Szólj hozzá!