Ma elsétáltam arra, ahol életem első és egyben egyetlen leánykérését megcselekedtem (amit megkövetelt a haza :D).
Kicsit szomorú vagyok, mert szép emlék volt, hiszen nem mindennap kéri meg valaki egy lány kezét.
Rég volt már tudom, és fiatal voltam, de ma sem döntenék ez ügyben másképp, még úgy sem hogy tudom a későbbi eseményeket…
Vannak olyan dolgok, amiknek így kell lenniük.
Furcsa az élet, először az úgy mond „házaságom” lett bezárva,majd pedig az az étterem,ahol megköttettet.
Az a lány olyan különleges volt,azóta is bánom hogy elveszettem.
Ha megnősülnék vele tenném.
Mindegy nem sírok emiatt vagy ilyesmi, csak gondoltam megosztom veletek, mi jár a fejemben épp.
Annyi azonban bizonyos hogy más nő kezét nem fogom meg kérni, ezt neki is megígértem, hogy ha elválunk lehetnek kisebb kapcsolataim,barátnőim, de feleségem mindig is csak egy maradhat.