Dancsó jött,látott győzött!


Dancsó Péter a magyar kritikusok között elég kiemelkedő.
Szarkasztikus stílusával és érdekes humorával immáron több mint 34 ezer ember figyelmét tudta tartósan magára vonni.
És ez a szám,véleményem szerint teljesen jogos is.
Nyilván ismeretségének egy jelentős részét a time elpse-nek és a magyar filmekből készült kis szatíráknak köszönheti,melyek remekül össze lettek dobva.
Nem régiben megjelentettet egy videót amelyben erősen kritizált (megjegyzem teljesen jogosan) egy állami támogatásból készült filmet, mely a fiatalok figyelmét hívja fel az esetleges veszélyekre.
A probléma pusztán az, hogy borzasztóan amatőr.
A színészek nem tudnak színészkedni,sőt mi több szöveget tanulni sem, mert hallatszik hogy mind végig olvassák a szöveget.
De hát a rendőrök szerint a film elérte a célját,hiszen ahhoz a célközönséghez el jutott akiknek szánták.

Megkérdezném a tisztelt rendőrkapitányságot, hogy a nácizmus helyes volt e?
Hiszen eljutott azokhoz akiknek szánták,akkor csak jól sikerült?:D
Ezek az oktató filmek kb óvodásoknak készletűek,hasonló szinten vannak a „Ne nyúlj a konnektorba mert meg ráz” és a „láncfűrésszel ne vágd el a kezed”,”Ne nézz Holnap történtet mert hülye leszel” típusú óvásokhoz.
Nehéz demonstrálni hitlesen egy tinédzser szubkultúrát, annyi azonban bizonyos, hogy ÍGY NEM SZABAD.
Ezzel nem figyelmet keltenek,hanem haragot vívnak ki maguk ellen a fiatalokkal szemben.
Megalázó hogy ennyire 2 dimenziósnak ábrázolnak és nyilvánvalóan látnak is minket!
Az ötlet jó a kivitelezés katasztrófa,mai szavakkal élve:
„Ülj le fiam, 1-es”


Vélemény, hozzászólás?