Deadlight: Director's Cut teszt – árnyék Seattle felett

Rendkívül egyedi megoldásai ellenére a Deadlight eredeti megjelenésekor vegyes fogadtatásban részesült, de négy ávvel később, a jelenlegi generációs konzolokon még egy esélyt kap a Tequila Works zombis sztorija.

Tetszik vagy sem, a jelenlegi konzolgeneráció legjövedelmezőbb húzása az ún. remasterek, vagyis újrakevert játékok kiadása. Persze korántsem biztos, hogy így alakultak volna a dolgok, ha a konzolgyártók nem teremtenek mesterséges keresletet a visszafelé kompatibilitás részleges (XO) vagy teljes (PS4) hiányával. Mindazonáltal az igény valós, hiszen szép számmal akadnak játékosok, akik hajlandóak azért fizetni, hogy régi kedvenceiket modernebb állapotban lássák viszont, és arról a milliós nagyságrendű felhasználói bázisról sem szabad megfeledkeznünk, amelynek egyedei csak mostanság kezdtek el érdeklődést mutatni a videojátékok iránt.

Számukra valódi újdonságot jelentenek a remasterek, függetlenül attól, hogy meghatározó alapműről, széles körben elismert klasszikusról vagy egy többé-kevésbé kedvezően fogadott, alig néhány esztendős címről van szó. Hogy aztán melyik kategóriába sorolható a polcról leemelt termék, az főként az adott kiadó portfóliójától függ. Mindenki azzal főz, amije van, ugye? A Deep Silver például AAA kategóriás megjelenései – mint a Metro Redux és a Dead Island Definitive Collection – mellett már a korábban csak digitálisan elérhető játékai közül is szemezgetni kezdett. Így esett választása a Tequila Works közepesen népszerű játékára.

Játszd újra, Randall

Még 2012-ben debütált a Deadlight az időközben jobblétre szenderült Summer of Arcade promóció keretében. Az idő tájt minden évben a SoA hozta el nekünk a legmenőbb XBLA-játékokat, a Braidet, a Castle Crasherst, a Shadow Complexet, a Trials HD-t és számos további gyöngyszemet. S bár időnként becsúszott egy-egy pártfogolható darab is mint a kinectes Wreckateer, a madridi csapat alkotása vitathatatlanul a jobbak közé tartozott.

A ’80-as évek Seattle-jébe helyezett cselekmény a The Walking Dead által meghonosított látásmódot vette át, azaz legalább akkora hangsúlyt helyezett a civilizáció romjain marakodó emberek egymáshoz való viszonyára, mint amennyit az árnyaknak nevezett élőhalottak elől történő fejvesztett menekülésre. Még ma is kifejezetten szemrevalónak ható látványvilága egy zajos sikerre predesztinált játékra helyezte volna fel a koronát, ha történetesen a platformerek kulcsfontosságú elemét, azaz a vezérlést képesek lettek volna kifogástalanul megvalósítani a srácok.

Sajnos a nehézkes irányítás, az indokoltnál lassúbb és körülményesebb közelharc, valamint lövöldözés rányomta a bélyegét a játékra. Talán szerencsésebb lett volna, ha a fejlesztők el tudják dönteni, hogy inkább a harcra, esetleg a fejtörőkre vagy az ugrálós részekre koncentráljanak, netán a zombik számára környezeti elemekből (például víztócsába lógó magasfeszültségű vezetékből) rögtönzött csapdákra. Megpróbálták mindhármat egyszerre, de a végeredmény felemás, a legjobb esetben is véleményes.

Viszont cserébe elmondhatjuk, hogy a rövid, legfeljebb három-négy órás kampány során kellően változatos játékmenetben volt – és van ezúttal is – részünk. Az elrejtett naplóbejegyzések kiváló szolgálatot tesznek a főhős személyiségének árnyalását illetően, valamint a működőképes árkádgépeken játszható őskövületek előtt is illik fejet hajtanunk.

Seattle megér egy misét?

Ha korábban már volt szerencséd hozzá Xbox 360-on, kétséges, hogy elég lesz-e egy csokorra való látványterv és werkfilm, az 1080p-re felhúzott grafika, a Nightmare nehézségi fokozat vagy akár a Survival Arena, hogy újfent beruházz a Deadlightra. PC-s játékosként pedig már tényleg nulla felé tendál a vásárlás mellett felsorakoztatható érvek száma. Ám amennyiben újdonságot jelent számodra Randall Wayne drámai fordulatokban bővelkedő kálváriája, akkor határozottan érdemes elgondolkodnod a beszerzésén, mivel a zombis játékok palettájának felső harmadában foglal helyet.

Közzétéve:

Hozzászólás