Dear Esther – konzolokra is jön az Amnesia fejlesztőinek klasszikusa


A The Chinese Room egyedi hangulatú kalandjátéka, a Dear Esther nemsokára végre PS4-en és Xbox One-on is játszató lesz.

Korábban már volt róla szó, hogy az interaktív történetmesélős kaland, a Dear Esther a nagy sikerű PC-s megjelenés után konzolokra is érkezik majd. Ezúttal a megjelenés pontos dátumát is megtudtuk. 

A fejlesztő The Chinese Room a portolásban rutinos Curve Digitallal állt össze, hogy a többszörös BAFTA-díj-jelölt játékot a konzoltulajdonosok is élvezhessék. A PC-re eredetileg 2008-ban modként, majd 2012-ben teljes játékként kiadott Dear Esther PS4-re és Xbox One-re idén szeptember 20-án fog megjelenni. A játékhoz elérhetőek lesznek a PlayStationös trófeák és az Xboxos achievementek is, ezen kívül pedig rendezői kommentárral is bővül az alapjáték.

A Dear Esther annak idején erősen megosztotta a játékosközösséget – volt, aki egyszerűen zseniális kalandnak tartotta, kiemelve a látványvilágot és a narratívát, mások csak negatívan „gyalogló-szimulátornak” hívták. 

Egy biztos – olyan sikert aratott, hogy megéri kiadni konzolokra is. A The Chinese Room pedig azóta olyan címeket hozott ki, mint az Amnesia: A Machine for Pigs vagy az Estherhez kicsit hasonló művészi Everybody’s Gone to the Rapture.

Ti próbáltátok a Dear Esthert?


Vélemény, hozzászólás?