Hatalmas eseménnyel készülődnek a Londoni Filharmonikusok a Square régóta készülő játékának közelgő megjelenése kapcsán: a szimfonikus zenekar a széria legendás zeneszerzőjével, Yoko Shimomurával ad közös nagykoncertet szeptember 7-én, a világ egyik legnevesebb stúdiójában, az Abbey Roadban.
Az egyszeri és megismételhetetlen esten természetesen a Final Fantasy XV dalai csendülnek fel majd – jelentette be a Square Enix. Az egy órás eseményt, amelyet a stúdióból közvetítenek majd, élőben is nyomon követhetjük majd a világ minden tájáról.
„Hatalmas megtiszteltetés számomra és a résztvevők számára egyaránt, hogy ezen a szent helyen játszhatjuk el a Final Fantasy XV dalait, ahol annyi ikonikus felvétel készült el az évek során.” – mondta el Yoko Shimomura a közelgő koncert kapcsán. „Alig várom, hogy az Abbey Road Studios támogatásával mindenkivel megoszthassam a játék zenéjét. Remélem, hogy ez az esemény emlékezetes marad mind a zene, mind a videojátékok kedvelői számára, és világszerte minél több rajongó kapcsolódik be és éli át az élményt.”

A show tehát szeptember 7-én, este nyolckor veszi kezdetét, és élőben is követhető lesz. Hogy pontosan hogyan, arról hamarosan beszámolunk.
Nemrégiben írtuk meg, hogy a Final Fantasy XV a nyitott világot a játék első felére tartogatja, utána a történetmesélés érdekében lineárisabb narratívára és játékélményre számíthatunk. A játékkal kapcsolatos összes elérhető információt itt gyűjtöttük össze.
A Final Fantasy XV (ha nem halasztják tovább,) november 29-én jelenik meg, első körben PlayStation 4-re és Xbox One-ra.
Még több erről…