Első játékmenet felvételen a Psychonauts 2


Hatalmas sikerrel zárult a Tim Schafer vezette Double Fine stúdió új projektjének, a Psychonauts 2-nek a közösségi gyűjtése a Figen idén januárban, hiszen több mint fél millió dollárral sikerült felülmúlni a kitűzött 3.3 millió dolláros célt. Akkor Schafer azt ígérte, hogy miden centet arra fordítanak majd, hogy a lehető legjobb játékos faragják a remek kalandjáték folytatásából.

Azóta nem igazán adott életjelet magáról a projekt, így Double Fine elérkezettnek látta az időt, hogy megmutassa mire jutott az eltelt hónapok alatt a fejlesztéssel, és megosztotta ez első korai játékmenet felvételt a programból. A videóban maga a Psychonauts Tim Schafer, illetőleg a játék projekt menedzsere, Zak McClendon mutatja meg, hogy miként fest az első részből ismerős Whispering Rock tábor Unreal Engine 4 motoron meghajtva, mert hogy a folytatás már erre az engine-re épül.

Azonban nem csak a helyszínt láthatjuk, hanem egy kicsit belekóstolhatunk a játékmenetbe és a harcba is, sőt, még a főszereplő Raz karaktermodelljét is megszemlélhetjük, bár a két szakember szerint a végeredmény ennél sokkal, de sokkal jobb lesz majd.

Erre azonban még jó ideig várnunk kell, hiszen a tervek szerint a Psychonuats 2 2018-ban jelenik meg PlayStation 4, Xbox One és PC platformokon.

Még több erről…


Szólj hozzá!