Elverte a Square Enix a Sony-t


Nemrég lezajlott a két japán kiadó japán elnöke között folyó barátságos versengés újabb felvonása és a Square Enix ismét győzedelmeskedett a Sony játékosai fölött.

A japán kiadók vezetői között szerencsére nem csak üzletembereket, hanem igazi gamereket is találunk, aminek az egyik legújabb bizonyítéka a Sony és a Square Enix között folyó kisebb versenysorozat. A csata a Call of Duty: Black Ops III után az Overwatchban folytatódott.

A két kiadó csapatát ezúttal is Atsuhi Morita és Yosuke Matsuda vezette csatába, legalábbis az első körben, amit meg is nyert a Square Enix. Ez után viszont a két cég japán vezetői átadták helyüket a vállalatuk ügyesebb alkalmazottainak, ahol már egy fokkal kiegyenlítettebb volt a küzdelem.

Az Overwatch Escort módját mind támadó, mind védő oldalon nagyon kevéssel, de a Final Fantasy kiadójának csapata nyerte. A PlayStationt is képviselő alakulat ezután szépíteni tudott egy 2-1 arányban megnyert Capture pályával, de összességében így is kikaptak, immár a második FPS-ben.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=NYoYj9w87ys?rel=0&showinfo=0]

A Sony japán elnöke természetesen nem hagyta ennyiben a dolgot és máris újabb kihívást intézett a Tokyo Game Show idejére, de ha van némi sütnivalója, ezúttal egy másik műfajban mérik majd össze tudásukat a csapatok. A streamet itt feljebb visszanézhetitek, de értelemszerűen végig japánul beszélnek alatta, ami nyelvismeret hiányában elég sokat ronthat az élményen.

Ti egyébként szoktatok kompetitív Overwatch-meccseket nézni?

 [youtube https://www.youtube.com/watch?v=NYoYj9w87ys?rel=0&showinfo=0] 


Vélemény, hozzászólás?