Érdekes ellentmondások


A trollokban az az igazán furcsa, hogy bármennyire is gyűlölnek téged, meg a munkáid, képesek minden alkalommal végig nézni, vagy legalább belenézni az általad újonnan készített kontentbe (esetenként újra nézik a régieket).
Valaki már az egy különös elme sorozataiba megutált és azóta követ.
Furcsa nem?:D
Pedig azt hiszem azzal a sorozattal kezdtem a pályafutásom, majd be is szüntettem, mert későbbiek folyamán úgy láttam nincs értelme folytatni tovább, túl idealistára sikerült.
A heti líra pedig az idő hiánya miatt került befagyasztásra, egyszerűen nem tudtam minden héten tartalmat gyártani, most sem tudok nekem ez csupán egy hobbi.
Ilyenkor jön az, amit mondtam, hogy nem az számít hányan követnek, hanem hányan értékelik valóban a munkád illetve nem el hanyagolható, sőt talán ez a legfontosabb hogy te magad örömet lelj benne.
Nekem a videózás a hobbin kívül nagyon sok mindenben segítségemre volt.
Fejleszthettem az önkifejezésem és fel fedezhettem önmagam.
Így, ha maga az adott tartalom nem sikerült jól, én alapvetően mindig pozitívan jöttem ki belőle.
Talán egy nap fel hagyok az egésszel, nem tudom, de egyenlre masszívan az életem része még.
Sokat kell fejlődnöm, és azt hiszem a videózásban megtalálhatom önmagam vagy legalábbis erőt adhat a mostani kemény időszakhoz, mert bizony húzós lesz.


Vélemény, hozzászólás?