Évértékelő 2016: ahogy Csirke látta


Házasságkötés, hepatitisz, katari meló, és még sok más érdekesség színesíti Csirke kollégánk évértékelőjét, szóval nosza! Olvassátok!

Nem tudom, most mi szerepel az irodalomkönyvekben, de amikor jómagam koptattam az iskolapadot, akkor elég sok írónál az állt az életrajzában, hogy „szülei jogásznak szánták, de ő mégis inkább író/költő/színész lett”.

Nos, Csirkével is hasonló a helyzet, de ezt inkább olvassátok el az összefoglalójából, amiből többek között az is kiderül, hogy most miért nem Katarban izzad a medence partján. Nagyon érdekes! (RG)


Ez már a második évértékelőm, ami a matematika jelenlegi állása szerint azt jelenti, hogy több mint egy éve komptatom a billentyűzetet a GameStar család tagjaként. Ez csodálatos dolog, minden munkával töltött percem öröm és boldogság, és persze nem csak azért írom ezt, mert Hitman RG puskát tart a fejemhez.

Mi volt a legjobb 2016-os élményed? 

Egyértelműen az esküvőm. A tavalyi évet lánykéréssel zártam és nem is húztuk sokáig a dolgot, július 23-án már össze is hoztuk a bulit, ahol a szívemhez legközelebbi kollégáik is velünk mulattak. Teljesen biztos vagyok benne, hogy HP ott készült fotóit soha az életben nem fogjátok meglátni, pedig csodás képeket lőtt, nekem elhihetitek. Nagyon izgultunk a párommal, mialatt szerveztük a nagy napot, és az utolsó pár hét már tényleg egy tömény stresszkataklizma volt, de szerencsére végül remekül sült el a dolog és a beszámolók alapján nem csak mi, hanem a vendégek is nagyon jól érezték magukat. Azóta boldog házasemberként élek és minden reggel csillogó szemekkel nézek a kis feleségemre. Persze nem csak azért, mert általában ő szokta hozni a kávét. 

Macska fronton bővült a család, Zelda cica mellé érkezett egy kórbor kis szörnyeteg, akit egy kerti sütögetés alkalmával mentettünk meg a támadó kutyaseregtől és után már nem is bírtuk elengedni. Először a Zoé nevet kapta a kis fekete macsek (akiről nemrég az állatorvos megállapította, hogy inkább sötét cirmos, ami valljuk be, sokkal menőbb), majd hamar áttértünk a Kukás megszólításra, mivel szemetesvödör nem maradhat érintetlenül, ha ő a színre lép. Most az Izabellel próbálkozik a párom, hogy egy kivételes alkalommal éppen jól viselkedik a démoni kis szörny, de nekem ő már biztosan örökké Kukás marad, akit akkor is imádok, ha egész éjjel fel alá rohangál, majd hajnalban végül békésen megpihen a fejemen.

Mi volt a legrosszabb 2016-os élményed?

Azért is siettünk annyira a házassággal, mert a feleségem Katarban kapott állást fél évre (a 2022-es foci vb-hez kapcsolódó sportanalitikai programokat fejlesztett volna), ebben az országban pedig csak akkor lakhattunk együtt, ha már összeházasodtunk – különben bizony dutyi lehet a dolog vége. Szeptember elején indultunk volna, én pedig már előre dörzsöltem a tenyeremet, hogy a napi GSO ügyeleteimet a szálloda medencéjének partján végzem majd, mialatt folyamatosan pofátlan módon fényképekkel bombázom a kollégákat a környezetemről. Megvolt a céges búcsúbulim is, de sajnos korai volt az öröm. Egészen novemberig húzódott a dolog, ugyanis valahogy teljesen elakadt a párom munkavállalói vízumának az ügyintézése. Novemberben már mi voltunk azok, akik úgy döntöttek, hogy akkor hagyjuk inkább az egészet, nem várunk tovább, elvégre már alig másfél hónapra mentünk volna ki (az eredeti tervek szerint január első napjaiban jöttünk volna vissza). Nagyon el voltunk keseredve az elúszott utazás miatt, én pedig főleg amiatt búslakodtam, hogy teljesen feleslegesen oltattam be magam tífusz, hepatitisz és meningitisz ellen. Ezen a képen éppen a szurik fájnak:

Mi volt a legjobb GSO-s élményed 2016-ban?

Az idei Citrom díj felvételét és a maffiás előfizetői reklám fotózását élveztem talán a legjobban. Remek dolog, hogy ilyen őrültségek is hozzátartoznak a mindennapi munkához és tényleg nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ide vetett végül a sors. Eredetileg jogásznak készültem, de az abszolutórium megszerzése után végül úgy döntöttem, hogy megszakítom a családi hagyomány, és nem a paragrafusok bújásával fogunk megkeresni a mindennapi macskakajára valót. Most már teljes lelki nyugalommal állíthatom, hogy jól döntöttem, hiszen a hobbim egyben a munkám is. Nektek is csak azt tudom tanácsolni, hogy nem kell feltétlenül az apu-anyu által kijelölt utat követni, inkább tényleg azt csináljátok, ami érdekel benneteket. 

Mi volt a legrosszabb GSO-s élményed 2016-ban?

Általában a komment szekció az, ami végtelenül el tud keseríteni. Persze fontos kiemelni, hogy nagyon sokan közületek fontos és hasznos észrevételeket fűznek hozzá a GSO-n megjelenő cikkekhez, de azt személy szerint sosem fogom megérteni, egyesek miért keverik folyamatosan a véleményeket a tényekkel, és miért érzik azt, hogy saját elképzeléseiket kötelező ráerőltetni a másikra. Úgyszintén nem tudom megérteni, miért él még mindig egyesekben az a tévképzet, hogy a kritikusokat megvásárolták. A világon nincs olyan kiadó, akinek megérné a mi zsebünket tömködni, és igen, a Disney sem utal nekünk egyetlen Marvel vagy Star Wars film kritikája előtt sem.

Melyik szerinted 2016 legrosszabb játéka, és miért?

Gondolom itt mindenki a No Man’s Sky ekézését várja, de nekem nem volt szerencsém a játékhoz, abban pedig Pacával értek egyet (ő tesztelte a Hello Games játékát), hogy külön kell választani a megjelenés előtt elhangzott kamu ígéreteket és a játék tényleges értékelését. Reklámban hazudni (még akkor is, ha az illetékes hatóságok szerint semmi gond nem volt a dologgal) végtelenül kínos, de No Man’s Sky megítélésénél szerintem túlzottan sokakat inkább a felháborodás és a harag vitte el egy irányba, nem pedig a valóban nyújtott játékélményről alkotott képük. 

Én inkább azt a játékot emelem ki, amihez sajnos volt szerencsém, és meg szeretnélek kímélni tőle titeket. Soha, senki, semmilyen körülmények között se próbálja ki a Zheros címen megjelent förmedvényt, nem véletlenül adtam rá csupán 43 pontot. 

Melyik szerinted 2016 legjobb játéka, és miért?

Az Uncharted 4 miatt vettem a nyakamba a várost és indultam el PlayStation 4 Prót vásárolni. Ez remek döntésnek bizonyult, az új konzolnak megbecsült helye lett a nappalimban, a negyedik Uncharted kaland pedig tényleg a 2016-os év messze legjobb alkotásának bizonyult. Már nagyon várom a The Lost Legacy kiegészítőt is. Az én listámon szorosan az Uncharted 4 mögött végzett a Forza Horizon 3, ami jelenleg tényleg a legjobb autós cím a piacon.

Mi volt szerinted 2016 legnagyobb pozitív meglepetése?

Számomra a Titanfall 2 volt az a játék, ami a legkellemesebb meglepetést okozta. Az első rész nem igazán ragadott magával, de a második epizódot imádtam. A kampány is rendesen össze volt pakolva (bár én a befejezéssel nem vagyok kibékülve), a többjátékos szekció pedig egyszerűen zseniális lett. A Battlefiled 1, Call of Duty: Infinite Warfare, Titanfall 2 hármasból nekem a legutolsó volt az abszolút kedvencem, éppen ezért hatalmas kár, hogy a megjelenést olyan szerencsétlenül időzítették és ezért viszonylag kevesen döntöttek út, hogy lecsapnak rá. Persze ezt a hibát még nem késő pótolni!

Ha van, akkor ki/kik a kedvenc kommentelő(i)d a GSO-n?

Nem győzök eléggé hálás lenni azoknak a kommentelőknek, akik sas szemükkel kiszúrjak a legnagyobb betegségemet: mikor értelmes szavakat úgy gépelek el, hogy más értelmes szavak lesznek belőlük. Nagy pacsi mindenkinek, aki ilyenkor nem az édesanyámat szidja, hanem kedvesen figyelmeztet. 2017-ben meg jobban fogok figyelni arra, hogy egy elgépelésektől teljesen mentes GSO-t olvashassatok nap mint nap. 

Mit vársz 2017-től?

Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit tud majd villantani a Microsoft a Project Scorpióval, valamint a döcögősen induló VR-forradalom újabb lépéseit is szeretném minél közelebbről figyelni. Csupán egy hétvégéig volt nálam a szerkesztőségi PlayStation VR, de ez a rövid idő is elegendő volt ahhoz, hogy eldöntsem, nekem erre bizony szükségem van.

Magánélet terén egy kis trónörökös érkezése lenne az (teljesen érthető módon), ami a legnagyobb boldogsággal töltene el. 

Van-e újévi fogadalmad?

Most kihagyom a szokásos edzőtermes szöveget, mert az nem vált be. Piszkosul lassan fogyott le az első tíz alkalmas bérletem, a másodikból pedig szinte még egyetlen nap sem hiányzik. Csúnya, rossz Csirke!


Vélemény, hozzászólás?