A Bethesda június végén jelentette be egy szűkszavú Twitter-bejegyzésben, hogy elhalasztja a Fallout 4 modtámogatásának premierjét PS4-konzolokon. Azóta eltel egy újabb hónap, de a stúdió még mindig nem tudja, hogy mikor érkezhetnek meg a Sony konzoljaira a hivatalos modkészlet, a Creation Kit által gyárható tartalmak.
Mindezt a Bethesda marketing vezetője, Pete Hines jelezte Twitterén, aki elárulta, hogy folyamatosan dolgoznak a Sonyval, hogy mihamarabb elkészülhessen a rendszer, de egyelőre még nincsenek készen vele. Éppen ezért nem is akarnak jóslatokba bocsátkozni a premier napjával kapcsolatban, mert nem szeretnék, ha egy időközben esetlegesen felmerülő probléma miatt újra halasztani kellene a megjelenést. Hines a késés pontos okairól sem volt hajlandó nyilatkozni, de az eddigiek alapján igen komoly technikai gondok merülhettek fel, vélhetően a korábban már jelzett problémák (hangtömörítési hibák, memória- és teljesítménybeli gondok, limitált modméretek) valamelyikével nem jutottak még dűlőre a fejlesztők.

A Fallout 4 hivatalos modifikációi számítógépeken már április óta elérhetők, majd rövid tesztidőszak után Xbox One-ra is megjelentek májusban. A PS4-es bétateszt júniusban rajtolt volna, ám erre a jelek szerint még egy ideig várnunk kell. Addig azonban megnézhetitek, hogy szerintünk melyek a legjobb Xbox One-on már elérhető modifikációk.
Még több erről…