Final Fantasy XV – a következő frissítés után már mi is készíthetünk fotókat


Rengeteg apró extrát rejt a jövő héten érkező FFXV frissítés, többek között megnyílik az út az önjelölt fényképészek előtt is.

A Square Enix bejelentette, hogy a Final Fantasy XV január 24-én kap egy új frissítést. A csomag rengeteg olyan felszerelést tartalmaz ami a kínai holdújévhez kapcsolódik. Mivel Kínában ez az év a kakas esztendeje lesz, így a cuccok nagy része a Chocobókhoz kötődik.

A tárgyi extrákon túl a játékon belüli fényképezkedés is kap egy fontos újítást, ugyanis a jövőben már mi magunk is lőhetünk ütős képeket, nem kell az egész feladatot Promptóra bíznunk. Az által lőtt véletlenszerű képek helyett már mi magunk is alkothatunk. Persze csak akkor, ha éppen nem harcolunk, de ez érthető. Kinek lenne kedve kattintgatni, miközben vérszomjas szörnyek loholnak a nyakában. Prompto mondjuk ezt is megoldja, ide itt válik érezhetővé a különbség az alkalmi fotós és a profi fényképész között. 

A frissítés egyébként modelleket és fájlokat tartalmaz majd a Chocobo karneválhoz, és behozza az azokhoz illő ruhákat és tárgyakat. A Final Fantasy XV már megjelent PlayStation 4-re és Xbox One-ra, egész jól sikerült. Ha még nem próbáltátok, akkor mindenképpen ajánljuk egy körre.


Vélemény, hozzászólás?