FRISSÍTVE: Tegnap még azon tanakodtunk, hogy a többször is helytálló információkkal bíró Gameblognak igaza lesz-e azzal kapcsolatban, hogy a Sony a Tokyo Game Show előtt egy New York-i rendezvényen leplezi le a PS Neót, mostanra azonban csaknem biztossá vált a dolog.
A japán vállalat ugyanis kiküldte a hivatalos meghívókat a PlayStation Meeting névre keresztelt rendezvényre, ami helyi idő szerint szeptember 7-én délután 3 órakor kezdődik (magyar idő szerint este kilenckor). Bár a Sony az összejövetel témájáról egyelőre csak annyit árult el, hogy a PlayStation üzletággal kapcsolatos, nem nehéz megtippelni mire készülhetnek a derék japánok. Ez annyit tesz, hogy már egy hónap sincs hátra addig, hogy megtudjuk, milyen lesz az erősebb hardverrel szerelt PlayStation 4 konzol.
EREDETI HÍR: A Gameblog nevű francia videojátékos oldal értesülései szerint a Sony nem hazai pályán, vagyis a Tokyo Game show keretében, hanem egy szeptember 7-én New Yorkban rendezett sajtótájékoztatón leplezi majd le az erősebb hardverrel szerelt PS4 masinát, a Neót.
A gép létezését az E3 előtt már megerősítette a japán vállalat, ám azt leszámítva, hogy a 4K televízióval rendelkező „hardcore gamer” réteget célozzák meg a továbbfejlesztett PS4-gyel, sok minden nem derült ki a Neóról. A Gameblog szerint azonban a pontos részletekre már nem kell sokat várnunk, már ha figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy lényegében minden fontos információ kiszivárgott a masinával kapcsolatban. A francia internetes magazin egyébként egészen sokszor rendelkezik megbízható belsős információkkal, korábban elsőként szellőztette meg, hogy készül az Injustice: Gods Among folytatása, de ők voltak, akik leleplezték, hogy az Assassin’s Creed Unity Párizsban játszódik majd.
A New York-i leleplezés ugyan nem tűnik elképzelhetetlennek, hiszen anno 2013 februárjában a PlayStation 4-et is a Nagy Almában szervezett eseményen fedte fel a Sony, de sokan (például Macquarie Securities jól értesült elemzője, Damian Thong is) valószínűsítik inkább a Tokyo Game Show-n való bemutatkozást, ami szeptember 15-18. között kerül megrendezésre. Akárhogy is, de nem sokára megtudjuk, hogy a Neo kódnév mit takar, és persze azt is, hogy tényleg októberben a PSVR szemüveggel együtt debütál-e a konzol.
Még több erről…