Mikor meg születünk, nem tudjuk egészen pontosan milyen világ is vár ránk,így az ismeretlentől félve inkább vissza mennénk oda amit ismerünk,az anya méhbe.
Aztán, ahogy növünk a világ egyre jobban kezd kitárulni,a járás,futás pedig egyfajta szabadságot ad.
Az az időszak talán a legszebb,mikor minden oly szabadnak tűnik,semmi nincs ami gátolná szellemi és fizika szabadságunk,gyermeki mosollyal kacaghatunk a világ összes gondján hisz még nem értjük.
Kamaszkorunkra már értjük a problémák okát,de a bulizáson és a társasági életen kívül ,semmi nem érdekel minket,ez a a szellemi leépülés és a társkeresés korszaka.
Öregkorunkra már megtanulunk beletörődni a problémákba és meg próbáljuk megtalálni a magunk lelki békéjét,legtöbb esetbe társunkkal egyetemben és bár sok mindenben különbözünk egyben azonban biztosan egyezzünk:
A lehető legboldogabb és legnyugodtabb életet keressük melyben öreg korunkban biztosan meg pihenhetünk.