God of War – kiderült, hogy hívják Kratos fiát


Sokan azt hitték, hogy Kratos fia egy viking istenség lesz, de a készítők most elejét vették a további találgatásnak és tisztázták a helyzetet.

Korábban több pletyka is keringett Kratos fiának kilétét illetően, akit a következő God of War játékban ismerhetünk majd meg. A legkedveltebb teória szerint a fiú valójában Tyr, a vikingek hadistene. Cory Barlog, a játék rendezője azonban most elárulta a kis trónörökös valódi nevét. 

A God of War trailere elérte a 15 milliós nézettséget, ezért a készítők hálájuk jeleként megosztották a tavalyi E3-as anyaguk zenés nyitányát, amit ide kattintva ti is letölthettek. Cory Barlog később ennek a fájlnak a leírását tett közzé, amiben a fiú neve is szerepel.  

Bár a játék a jelek szerint északi, vikinges körítést kap, Kratos fia azért igazi görög névvel büszkélkedhet. Barlog Twitter bejegyzése szerint a kiskrapek az Atreus névre hallgat. 

A görög mitológiában Atreusz egyébként Agamemnón, Mükéné későbbi királyának és Menelaosz, Spárta későbbi uralkodójának apja volt, tehát elég jelentős figura. Azt egyelőre nem tudni, hogy csupán egyszerű névegyezésről van-e szó, vagy Kratos csemetéje tényleg az említett mitológiai alakkal azonosítható. Ti mit tippeltek? 


Vélemény, hozzászólás?