Half-Life 2 – ilyen lehetett volna 12 éve egy next-gen verzió


Még 2005 környékén az EA egyik grafikusa elképzelte, hogy milyen lehetne a Valve klasszikusa, ha egy kicsit felturbóznák a látványt.

Sokan még mindig nem tettük túl magunkat azon, hogy talán már sosem lesz folytatása a Half-Life 2 Episode 2-nek, de igazából mi már annak is nagyon tudnánk örülni, ha akárcsak egy remake formájában térhetnénk vissza ebbe a rendkívül izgalmas sci-fi világba.

A vizuális tuningolás gondolata már gyakorlatilag a megjelenés után felmerült egyesekben, hiszen Alistair McNally, az EA egyik művésze készített egy koncepciórajzot, amivel az EA-nek és a Valve-nek akarta megmutatni, hogy milyen is lehetett volna a Half-Life 2 következő generációs alkotásként (persze az évszámból feltételezhető, hogy ő akkor még a hetedik generációra gondolt, tehát a PlayStation 3-ra és az Xbox 360-ra).

Habár igazi remake-et azóta sem kaptunk (mint ahogy folytatást sem), a rajongók mindent megtettek azért, hogy a maximumot kihozzák a játékból, ennek az egyik legjobb példája a Cinematic Mod, ami igen komolyan felturbózza a látványt.

Olyan fanok is akadtak, akik szerint a legjobb az lenne, ha inkább teljesen hátra lehetne hagyni a Source motor kötöttségeit és inkább meg kéne próbálni a korszerűbb Unreal Engine-ben reprodukálni a játékot, persze ezek inkább amolyan látványtervek, mint teljes értékű játékok, de mégis így is sikeresen meghozták a kedvünket ahhoz, hogy visszatérjünk a könyörtelen City 17-be.

Egyébként csak remake-ekkel próbálkozik a közösség, hiszen a Prospekt nevű rajongói folytatást egyetlen ember készítette el és nem semmi teljesítmény, szóval mindenképpen érdemes megnézni, ha szeretnétek valamit, ami új, de azért mégis ismerős.

Nos, 3-as szám nincsen, nagy sóhaj, lépjünk is tovább.


Vélemény, hozzászólás?