Hivatalos: érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt Game of the Year Edition


Ha létezik olyan, hogy az év „legkevésbé meglepőbb híre”, az egyértelműen most került nyilvánosságra: érkezik a The Witcher 3: Wild Hunt Game of the Year Edition az üzletek polcaira, legyen azok virtuálisak (mint Steam, GOG, vagy a konzolok piacterei), vagy éppenséggel „valós” boltok. A kollekció természetesen tartalmazza a tizenhat ingyenes letölthető tartalmat, valamint a két teljes értékű küldetéslemeznek beillő DLC-t, a Hearts of Stone-t és a Blood and Wine-t is. A bejelentéshez egy előzetes is dukál:

Szeretnénk visszafogottan nyilatkozni a CD Projekt RED nyílt világú szerepjátékáról, de nem megy, ennek pedig az az egyetlen oka, hogy Ríviai Geralt utolsó kalandja minden szempontból elképesztően fantasztikusra sikerült. A híres szörnyvadász ezúttal egy olyan, teljesen szabadon bejárható világban kellett, hogy akciózzon, amelyet egy háború amúgy is komolyan megterhelt – a holttestek és az emberi tragédiák pedig természetesen ebben a világban magukhoz vonzották a különböző rémeket is, amelyeket csak egy alaposan képzett vadász képes elintézni, ha megfizetik érte. Geralt ráadásul ezúttal nem csak céltalanul bolyong: meg kell mentenie fogadott lányát, akit egy elképesztő erővel rendelkező csoport igyekszik megtalálni, és egy félelmetes prófécia is kísér…

A The Witcher 3: Wild Hunt Game of The Year Edition idén augusztus harmincadikán jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?