Hivatalos európai megjelenési dátumot kapott a Dragon Quest Builders


Hirtelen felgyorsultak az események a Dragon Quest Builders körül: a játékról azóta, hogy a felkelő nap országában megjelent, és ordas nagy siker, nem sokat hallhattunk, most pedig elkezdett részleteket elárulni a nyugati – egészen pontosan európai – premierről a kiadóként jelen levő Square Enix. A vállalat bejelentette, hogy a legendás RPG-sorozat vadhajtása (amelyben enyhén szólva érezhető a Minecraft hatása) október tizennegyedikén érkezik meg az öreg kontinensre, méghozzá mindkét eredeti platformra, tehát nemcsak PlayStation 4-re, de PlayStation Vita-ra is – úgy tűnik, érdemes lesz elővenni a már egy ideje porosodó masinákat a fiókokból?

A Dragon Quest-sorozat legújabb vadhajtása a Square Enix műhelyeiből lépett ki a nagyérdemű elé, és le sem tagadhatná, hogy a megalkotásában irtózatosan komoly szerepet játszott a most már a Microsoft tulajdonában levő Minecraft megléte. A program azért természetesen nem csupán a rendhagyó építkezős játékból merített ihletet, hanem a saját univerzumából, amire azért valljuk be volt megfelelő terep: az első DQ 1986-ban, harminc esztendővel ezelőtt látta meg a napvilágot a Nintendo elképesztő sikerű konzoljára, NES-re, ezt követően pedig mondhatjuk, hogy beindult a verkli, hiszen az elmúlt három évtizedben csak a fő széria nyolc folytatást kapott, és akkor a tucatnyi vadhajtásról még nem is beszéltünk. Ha valaki pedig nem rajong a műfajért, amelyben a Builders nevez, nem kell aggódnia – még valamikor idén megjelenik Japánban PlayStation 4-re és 3DS-re az eredeti sorozat kilencedik része.

A Dragon Quest Builders tehát október huszonharmadikán jelenik meg Európában PlayStation 4-re és PlayStation Vita-ra.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?