Hivatalos: tényleg pár nappal később jelenik meg PC-re a No Man’s Sky


Bő egy hete mi is megírtuk, hogy a No Man’s Sky honlapján az alkotók pár nappal későbbre jelezték a PC-s változat megjelenését, mint a PlayStation 4-esét, akkor azonban hivatalos magyarázat nem érkezett a dologra, így lehetett reménykedni abban, hogy mindez csak félreértés, elgépelés, vagy a csillagok rossz együttállása okán történt meg. A fejlesztők azonban tegnap éjjel bejelentették, hogy szó sincs félreértésről, a Sony platformjára augusztus kilencedikén érkező program PC-re tényleg pár nappal később, egészen pontosan augusztus tizenkettedikén jelenik meg. Mielőtt bárki belelovalná magát a különböző összeesküvés-elméletekbe (esetleg halálosan megfenyegetné az alkotókat) Sean Murray, a No Man’s Sky vezető fejlesztője Twitteren egy érthető magyarázattal is szolgált a dologra.

Murray szerint PC-re a lehető legjobb változatát akarják eljuttatni, amelyre csak képesek, ennek okán pedig szükség van arra a pár nap pluszra. A szakember elmondta, hogy elképesztően fontos számukra az, hogy ne csak a PlayStation 4-es közösséget vegyék le a lábukról, hanem azokat is lenyűgözzék, akik személyi számítógépen tervezik nyüstölni a programot, és elnézést kért azért a pár napért, amelyre ennek okán várnia kell a közösségnek. Hozzátette továbbá, hogy a játék Steames weboldalát is frissítik (amelyen tegnapig a régi, kilencedikei dátum virított), hogy ne legyenek félreértések.

Ez van – olyan régóta várunk rá, hogy valószínűleg nem ezen a pár napon múlik majd – a játék PlayStation 4-es változata augusztus kilencedikén, a PC-s tehát augusztus tizenkettedikén jelenik majd meg.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?