Hobbit Váratlan Utazás Kritika


A hobbit váratlan utazás Peter Jackson alkotása mely a Gyűrűk Ura nagy sikerű trilógiának a 3 részes előzmény filmjének első része.
Ez rögtön felvett egy érdekes kérdést, hogy miért van szükség előzmény filmekre.

Akár hogy nézzük, az lenne a logikus, hogy ha néz egy trilógiát az ember, akkor, amikor látja, az első részét az tényleg az első legyen, és ne derüljön ki később, hogy jaj, ehhez még kel egy 0. rész is.

Ez nem normális, ez a filmnézők megkopasztása semmi más…

Kell e feltétlenül megnézni ezt a filmet a gyűrűk ura megértéséhez?

Nem feltétlenül azonban jó látni, mert kiegészíti a gyűrűk urából esetlegesen hiányzó információkat.

Vannak e problémák a filmmel?

Természetesen vannak, de erről majd később először kezdjük a pozitívumokkal:

A film hozza azt, amit az ELVETEMÜLT RAJONGÓK elvárnak, a látvány nagyon szép, a jelenetek klasszak, és a fények basszus a fényekkel olyannyira jól játszik a film majd beszartam: O.

A színészek nagyszerűen játszzák a szerepüket, feltűnnek egyes karakterek a gyűrűk urából, a zenét egy az egyben át emelték szinte semmit nem írtak hozzá, a fanoknak jó, de szerintem itt hiányzott volna valami eredetiség, nem ártott volna új műveket komponálni a filmhez, persze megtartva a gyűrűk ura központi dallamát. Ha George Williamsnek ez ment a Star Warsban VII. epizódon keresztül akkor Howard Shore-nak miért nem?

Na de maradjunk a pozitívumoknál egyelőre.

A hangokhoz hozzá tartozik az is hagy a magyar szinkron és annak szájra illesztése kifogástalanak mondható.

A történet jól ki van találva és működik, bár kétség kívül vannak benne logikai buktatók, de nem jelentősek.

További pozitívum hogy filmbe kicsivel több humor és vidámság lelhető fel, mint a Gyűrűk Urában, persze ez nem jelenti azt, hogy végleg elvesztette volna a kicsit darkos hangulatát, szó sincs róla, az meg maradt és továbbra és fontos részét képezi a filmnek.
Nem, ezek csak ilyen meg mosolyogtató poénok, nem fogod tőlük a hasadat, de azért kicsit meg görbül, a szád felfelé mikor egy-egy ilyen elhangzik.

Pozitívumként még hoznám, hogy a vége nagyon jól lett megvágva pont hogy érdekeljen a folytatás.

Jöjjenek a negatívumok:

A 48 képkocka/másodperc nem tett jót egyes helyeken a filmnek.
Sajnos igen csak látszanak a díszletek és úgy összességében a karakterek külsejénél is kicsit kilóg a ló láb.

A látványhoz hozzátartozik az is hogy sima 3d-ben tök értelmetlen szerintem megnézni a filmet, mert nagyon sok helyen nincs kihasználva úgy, ahogyan azt kellene.

Tökéletes élményt nyújt 2 dimenzióban nem éri meg a plusz pénzt.

Én sima 3d-ben néztem, nem imaxben és ott nem éreztem igazán kihasználtnak a 3d-t.

Egy filmért meg nem fogok 3000ft-os jegyet kifizetni.

A rendes 3d-ben volt egy két effekt, aminél látszott ez e technológia, meg a feliratoknál, de más helyen nem igazán használták ki sajnos.

Negatívumként mondanám, hogy a film eleje unalmas meg látszik a közel 3 órás film idő nem úgy, mint a Felhő Atlasznál.

Később persze felpörög a dolog, de addig nagyon döcögősen halad a story.

A másik hogy a történet szempontjából én értem a törpök motivációját, de olyan kevesen vannak, hogy a céljuk majdnem hogy megvalósíthatatlan.
Amit akarnak csinálni maroknyian az teljesen irreleváns ilyet normális ember/törp vagy egyáltalán gondolkodó lény nem csinál.

Ez kb. olyan, hogy: Je, mennyünk előre ölesük meg magunkat a királyért.

Hogy mi? Mi?

A másik hogy egyet kell értenem a poénokkal kapcsolatban, Szirmai Gergely kollégámmal.

A pénzügyi poénok tényleg nem állnak jól a filmnek, már vártam, hogy megjelenjen az OTP bank a reklám szövegével: „ne ássa el mélyre a pénzét, helyezze el nálunk hosszú távú befektetéseit és éljen jól a kamatokból”.

Ez nem normális!

Meg mi ez már, hogy: SPOILER Bilbónak szerződést kel kötnie, hogy bele vágjon a kalandba. SPOILER VÉGE

Bitch please ez egy mese, minek ide szerződés anyagiak meg jogi procedúra?

Ha poénnak szántak, akkor nincs humoruk, ez nem vicces, ez inkább kiábrándító.

Meg van egy hatalmas gondolat, ami itt motoszkál a fejembe.

Történetesen ha Gandalf Tud szólni a pillangónak (hú de beszívott messe ez) hogy hozzon sasokat, akkor miért nem sasokkal mennek végig az út során?

Másik dolog, ami már a gyűrűk ura trilógiában is szúrta az oldalam, hogy itt tulajdonképpen mindenki be van szíva, hiszen burkoltan füveznek a filmtrilógia és a hobbit alatt.

Tehát tudat alatt a gyermekeket a drogozásra neveli, ami nem a legjobb dolog egy mese szempontjából.

Van egy jelenet, amikor az egyik karakter nagyon ideges lesz a látottaktól és akkor Gandalf meg kínálja, hogy szívjon egy kis „pipadohányt az megnyugtatja”, mire a csávó tényleg láthatóan megnyugszik, hát, ha az tényleg pipadohány volt, akkor én a húsvéti nyúl vagyok.

Nincs olyan dohány, amitől azonnal megnyugszol…

Van egy pár klisé a filmben, aminek nem kéne lennie, de nem akarok spoilerezni úgy is észreveszitek majd.

 

Összegzés:

Érdemes megnézni a filmet, hiszen alapvetően jó filmről van szó szép a látvány, izgalmas egyben aranyos é helyenként nagyon szórakoztató tud, lenni azonban nem érezni benne annyi belefektet energiát, mint a Gyűrűk Urában volt.

Ez Peter Jackson részéről egy össze csapot munka, önmagában viszont egy jó film.

Persze sosem lesz olyan maradandó alkotás, mint a Gyűrűk Ura, de egy estét érdemes lesz rá szánni.

Moziban érdemes megnézni, hiszen jobban kijön a látványvilága, mint mondjuk egy kalóz film esetében.

Közzétéve:

Hozzászólás