Sürűn használunk ilyen és ehhez hasonló mondatokat.
Majd látjuk egymást, nem sokára találkozunk, stb.
Bele gobdolt már valaki abba, hogy ezek a kifejezések lényegében nem fedik a valóságot?
Mert mi van ha történik egy baleset, az illetőt elüti egy busz/autó/varacskos disznó?
Nem lehetünk biztosak benne hogy látjuk a másikat, de azt sem mondhatjuk hogy LEHET látjuk egymást, mert szarul hangzik.
Tudom hogy ez egy filo dinós kérdés, de vajon mit monddhatnénk helyette?
De nem is a ez a fő kérdés, a posztom valódi témája az élet pillanatai főleg.
Sajnálom hogy nincs eszköm hozzá hogy meg valósítsam azt, ami jelenleg a fejemben jelent meg képként és tán a gondolat így nem is lesz annyira hatásos.
De valami olyasmi lehet benne a lényeg hogy nem az a fontos hogy hogyan és mikor halunk meg, hanem az addig megélt életünket mennyire tartjuk eredményesnek.
A kapcsolataink ,barátok,családok, érdemek bár idővel meg fakulnak és halálunk kezdetével jelentőségüket vesztik, azért ez bele telik némi időbe és ez idő alatt ezek alapján ítélnek meg minket.
Már ha igazán számít mit gondolnak rólunk…
Vannak olyan egyedi pillanatok, melyről tudja az ember hogy már soha nem jönnek vissza, ezért igyekszik kiélvezni abban percben, ahogyan csak lehet, persze bár tudja hogy nem lehetséges, azért reménykedik benne hogy egyszer még újra átélheti.
Én szentimentális embernek tartom magam, túlzottan az emlékeimben élek, próbálok a szépre, jóra emlékezni, bár ugyanakkor tudom, azért teszem ezt mert a közel jövőben nem lesz hasonlóhoz szerencsém.
Volt egy lány az életemben, akit nagyon szerettem, de el lökött magától…
Ez megtanított átértékelni bennem pár dolgot az életről és annak pillanatairól.
Már soha nem leszek ugyan az az ember.
Nem tudom mennyi időm van hátra.
Vajon megélem az öreg kort vagy balesett/betegség ér?
Kellene írnom egy bakancs listát talán?
Vajon milyen dolgot kellene megtennem halálom elött?
Valami nemeset, valami jót?
Vagy csak szimplán éljem az életem amíg meg nem halok?
Ennek kérdésnek a végén azért felcsendűl bennem egy hang, vagy inkább egy kérdés.
Biztosan ezt akatom tenni tudatában annak hogy az ember élet tartalna rövid?
Futhatunk, kocoghatunk, élhetünk egészségesen, de ezzel csak minimális mértékben tudunk beleszólni az amúgy elkerülhetetlenbe.
Tán pont ez járhat egy kocogó fejében is:
„Van ennek értelme egyáltalán?”.
Talán az egász életünk múló percek, remények, csalódások, hazugságok röpke pillanata és mi mindannyian egy váróban ülve várjuk hogy sorra kerüljünk, hogy tovább állhassunk a következő állomásra, ha létezik egyáltalán, mert ebben mindannyian reménykedünk, ha nem is mindenki hiszi hogy létezik.
Ha nem létezne, igazolódna az ateisták legrégebbi feltételezése, továbbá az is hogy semminek semmi értelme.