Horizon: Zero Dawn – a készítők szerint van még kraft a PS4 Próban


Ugyan a Guerrilla Games így is büszke a Horizon: Zero Dawn PlayStation 4 Prós teljesítményére, de elmondásuk szerint akár többet is kihozhattak volna az erősebb konzolból.

Ugyan a játékvilág egyként ejtette le kollektív állát a Horizon: Zero Dawn látványvilágától, talán akadtak, akik szívesen láttak volna több extra feature-t a PlayStation 4 Próra optimalizált verzióban. Más játékokkal ellentétben Full HD felbontásban például maximum stabilabb 30 FPS-t kapunk, illetve magasabb felbontásról leskálázhatjuk a képet, hogy még jobb élsimítást kapjunk. De a készítők szerint ennek is jó oka van.

The Sixth Axisnek a játék egyik producere, Samrat Sharma nyilatkozott, ekkor került szóba az erősebb PS támogatása is. Abban pedig egyet kellett értenie az interjút készítő újságíróval, hogy ha a körülmények máshogy alakulnak, többet is kihozhattak volna a Próból.

“A gépben rengeteg erő van, szóval mi is látjuk, mire képes, de a játék már többé-kevésbé készen volt, mikor értesültünk a Pro létezéséről és kaptunk egy fejlesztői gépet. Úgyhogy annyit tehettünk, hogy fogtuk a már meglévő játékot és igyekeztünk minél jobb javításokat eszközölni rajta. A játékot nem a Próra terveztük az alapoktól, de igyekeztünk úgy kihasználni a számítási teljesítményt, hogy minél jobban kinéző és a lehető legjobb érzést nyújtó élményt kapjatok.”

“Szerintem kijelenthetjük, hogy nem használtuk ki teljesen, de azt is hozzá kell tennem, hogy ha az alapoktól kezdve erre a gépre terveztünk volna, máshogy használtuk volna. Az apró részletekről valószínűleg a technikai igazgatónkat kéne kérdeznetek, de az én két kedvenc feature-öm az élsimítás és a supersampling [magasabb felbontásról való leskálázás], amikkel 1080p-s tévéken is nagyon sima és gyönyörű képet kapunk. Ha pedig van egy rendes HDR-es tévéd, a színek, főleg a buja, erdős részeken, rendkívül látványosak”

– fejtette ki a Horizon: Zero Dawn helyzetét Sharma.

Bár arra nem tért ki külön, hogy később esetleg készülnek-e egy újabb PS4 Pro frissítéssel, a válaszából úgy tűnik, hogy további javításokhoz az alapjaitól kéne újraírni a játék kódját, szóval ez nem túl valószínű.

Azt azért tegyük hozzá, hogy mivel a Sony egyik belsős stúdiójáról van szó, azért valószínűleg így is jóval korábban tudtak a konzol létezéséről, mint mások. Kíváncsian várjuk, mit tud majd például a Kojima-féle Death Stranding, ami ugyanerre a Decima engine-re épül.


Vélemény, hozzászólás?