Így láttuk 2016-ot – a videojátékos év az IGN újságíróinak szemével


Nyilván lehetetlen, de megpróbáltuk a különböző éves toplistákat a lehető legobjektívabb módon elkészíteni, most azonban újságíróink színt vallanak, hogy miként élték meg a 2016-os évet a videojátékok tekintetében. Mely játékokkal töltötték szabadidejük nagy részét, mik voltak a nagy kedvencek, a nagy csalódások, és összességében, hogyan értékelik a mögöttünk lévő hónapokat.

Sashegyi Zsolt; tanácsadó-újságíró

Vegyes 2016-os évet tudhatunk magunk mögött. Volt rengeteg be nem váltott ígéret, de persze tartogatott néhány hatalmas meglepetést is ez az év. Számomra a legnagyobb meglepetést a Doom, illetve a The Last Guardian okozta. Míg előbbi modernizálva a klasszikust az év egyik legjobb, ha nem a legjobb FPS-ét hozta, addig utóbbi az év legszívhezszólóbb játékélményével, illetve a legnagyobb port kavaró 10 pontos értékelésével gazdagította 2016-ot. 🙂

Mindezek mellett természetesen a Naughty Dog hozva a kötelezőt elkészítette az év legjobb játékát, az Uncharted 4-et, a From Softvare a Dark Souls harmadik részével megkoronázta a legendás sorozatot, melynek ha nem is a legjobb, de talán a leghangulatosabb darabjával játszhattunk 2016-ban. Az év végére befutott a Dishonored második része is, mely minden tekintetben túlnőve elődjén egy feledhetetlen élménnyel ajándékozott meg.

Mindezektől függetlenül az idei év egyértelműen a multiplayer játékokról szólt. Megannyi önfeledt órát töltöttem az Overwatch-csal, a méltatlanul gyenge eladásokat hozó Titanfall 2-vel, és az elsöprő sikerű Battlefield 1-gyel is. 2016-ban szárnyaltak az indie játékok, megszületett az Inside, a The Witness, végre kijött PS4-re is a The Darkest Dungeon, és még sorolhatnám azt a töméntelen mennyiségű független programot, melyek az idei évben számtalan kisebb szoftverfejlesztő zsenialitását bizonyították.

2016 a sikerek mellett a csalódásokról is szólt: az Xbox One a Forza Horizon 3 mellett képtelen volt egyetlen igazán jó exkluzív címet megjelentetni. A Quantum Break mind kritikailag, mind pedig a pénztáraknál is csődöt mondott, a Gears of War legújabb része az elődöket másolva képtelen volt forradalmasítani a műfaját, a Dead Rising 4 pedig csak egy rettentő szórakoztató, de semmiképpen sem kiemelkedő játéknak bizonyult. Kíváncsian várom, hogy a 2017-ben megjelenő Project Scorpio néven futó konzol képes lesz-e megtörni a Sony hegemóniáját!

Gera Márton, újságíró

Lehet panaszkodni bőven, és sajnos kell is: megint el lehet mondani, hogy a kiadók meg a stúdiók a DLC-kben látják az anyagi Kánaánt, örülni kell, ha az egyjátékos mód eléri a 10 órát, és közben megint csak azt mondogatjuk, régen minden jobb volt. Persze, ez a végtelenül közhelyes megállapítás nyilván nem igaz, de ha mondanom kellene most öt igazán értékes játékot, amiért megérte videojátékosnak lenni 2016-ban, hát kicsit gondban volnék. Aminek talán az az oka, hogy legfőképpen Xbox One-on játszom, és sajnos nem tudnám megmondani, a Microsoft mit is akar ezzel a konzollal: a ReCore felejthető, a Quantum Break még inkább, a Forza Horizon 3-ban persze szívesen száguldtam, de valahogy ez nem tölt el akkora boldogsággal. Ismét ott lelte meg az ember a csodát, ahol a legkevésbé lehetett számítani rá, mert hát az indie Inside azért számomra mégiscsak az év játéka lett, és ha így nézem, nem volt ez annyira gyenge év. Bár a VR-ba rettenetesen szeretném belelátni a jövőt, egyelőre nem megy, így inkább abban bízom, hogy a Nintendo Switch-re tényleg megéri várni.

Mondjuk, ha valamit lehetne üzenni a létező összes feljlesztőnek, kiadónak, akkor rögvest ordítanám: tessenek már videojátékos forradalmat csinálni! És olyat, ami a technológia helyett a narratíváról, történetmesélésről, a játékélményről szól.

Horváth Gábor; újságíró

Micsoda őrült év volt ez a 2016-os a videojátékok szerelmesei számára. Nem volt hónap, hogy ne tartott volna valami izgalomban. Még ki sem töröltem a búcsú könnyeit a szememből, amit Ríviai Geralt utolsó nagy színre lépése, illetve Nathan Drake végső kalózkalandja csalt oda, máris vághattam a centit nem is egy, de két tíz esztendeje készülő játék megjelenéséig (bizony, a Final Fantasy XV-ről és a The Last Guardianról beszélek). Aztán ugye ott volt a konzolgenerációs ciklusra fittyet hányó PlayStation Pro megjelenés, a VR-éra nagy debütálása, az új Xbox és Nintendo konzolok bejelentéséről már nem is beszélve. És ha már bejelentések… micsoda év vár ránk: Resident Evil 7, Horizon: Zero Dawn, és talán a Days Gone, a Detroit, és a God of War… a lista annyira hosszú, hogy máris hallom lappadó pénztárcám reszketeg sóhajait.

Persze néhány pofon is érkezett, ügyesen megbújva az örömhírek pokrócában. A nem annyira sikerült No Man’s Sky, a várva várt Mirror’s Edge laposka folytatása, a szörnyűséges PC portok kicsit megsavanyították a bőven termő játéktermést, de hát úgy izgalmas az élet, ha zajlik, nemde?

Kovács-Cohner Róbert; újságíró

A játékvilág idei termése kapcsán az egyik szemem sír, a másik nevet. Az év során sokszor öregnek éreztem magam, amikor nem tudott lázba hozni a kasszákat robbantó franchise-ok sokadik folytatása, a számtalan koppintás, a fizetős DLC-k tömkelege, a Pokémon GO kapcsán kialakult (tiszavirág-életű) tömeghisztériát pedig egyenesen kikértem magamnak. Ugyanakkor beérni látszik a folyamat, ami a független stúdiók, a modderek, az App Store, a Google Play és a Kickstarter térnyerésével indult, és ebből a szempontból ugyanazt látom a videojáték terén, mint a filmiparban: arcunkba tolják a biztos sikerre predesztinált, fantáziátlan nagyágyúkat, ám ha a teljes piacot vesszük górcső alá, egyre több valóban újító szándékú remeket találunk, legyen szó az interactive fictionről, a mobilos alkalmazásokról, a kaland- vagy a szürkeállományunkra építő játékokról.

Volt egy Oxenfreenk, volt egy The Witnessünk, a mobilos piacon pedig, ahol nem a folyamatos és behozhatatlan grafikai fejlődés beérése a cél, számtalan F2P cím mellett mind világukban, mind történetvezetésükben, mind pedig játékmenetükben újszerű játékok látnak napvilágot, akárcsak anno, a videojáték-piac első gyereklépéseinek idején. A mottóm itt is ez: csak keresni kell, és találsz. Végletekig unom a remastereket, felújításokat, mégis, magamnak némileg ellentmondva az év egyik legüdvösebb fejleményének a LucasArts és egyéb klasszikus kalandjátékok konzekvens felújítását tartom. Az új generáció is megértheti, mi veszett ki látszólag az elmúlt 20 évben a játékiparból – a kreativitás -, és hiszem hogy ha ezek a játékok kellő sikert érnek el, a nagyobb platformok és a nagyobb nyilvánosság előtt is újra teret kaphatnak az adott esetben kisebb költségvetésű, de szenvedéllyel, kreativitással készített játékok. Új történetek.

És hogy mit várok a 2017-es évtől? Örök életet (legalább még egy évig!), és ingyen sört! Na meg persze sok remek filmet, sorozatot, és játékot, amelyek kimernek lépni a mainstram által egyre mélyebbre taposott mederből.

Székelyhidi Ádám; újságíró

Mozgalmas és egyben tragikus évet tudhatunk magunk mögött, mely legalább videojátékos szempontból nem alakult ennyire borzalmasan. Sőt, ha csak ezt nézzük, kimondottan zseniális évet tudhatunk magunkénak. Ha nincs tesztelni való, vagy itt a NeocoreGamesnél éppen nem az egyik Van Helsing rész konzolos portján izzadok, akkor többnyire kompetitív játékokkal ütöm el az estéimet. Például a FIFA-PES duó aktuális epizódja napi szinten előkerül két Battlefield 1 menet közepette, és szerencsére mindhárom játék nagyszerűre sikeredett, úgyhogy már csak ebből a szempontból is elégedett vagyok az évvel. A Konami kódfocija végre felnőtt a FIFA-hoz, az EA pedig idén végre komolyabb újításokat is belecsempészett az aktuális részbe – hát kell ennél több egy futballrajongónak?

Mindezek mellett számos régóta várt kultikus játék is idén jelent meg, mint a The Last Guardian, az új Doom vagy éppen a Final Fantasy XV és szerencsére mindegyikre megérte ennyit várni. Egyetlen igazán fájdalmas csalódás ért; ez pedig a Mirror’s Edge folytatása volt, ugyanis imádtam az előző részt, ezért talán túlzottan nagy reményekkel és optimistán vártam a Catalystot, aminek csúnya pofára esés lett a vége és ez valószínűleg megpecsételte a széria sorsát. Minden esetre az idei játékfelhozatalt nehéz lesz überelni jövőre, de kezdésnek egy ütős Resident Evil relaunchnak nagyon örülnék (bár az eddigi tapasztalatok alapján erre kevés esélyt látok), amit egy még ütősebb Tekken 7 követhetne, és én már jól el leszek a szokásos év végi játékdömpingig. Ja és persze január 1-én jelenik meg a World of Van Helsing: Deathtrap Xbox One-ra, amin az elmúlt fél évben dolgoztam, úgyhogy már csak ezért is izgatottan várom a 2017-et.

Simonyi Gáspár; rovatvezető

Felemás év volt számomra a 2016-os. Egyrészt az általam leginkább várt címekben így vagy úgy, de végül csalódtam (Gears of War 4, Quantum Break, Mafia 3, ReCore), másfelől rengeteg kiváló játék készült, ami miatt öröm volt leülni egy kicsit játszani, bármilyen platformon tettük is ezt. Az idei sportjátékok engem kifejezetten elkényeztettek, az NBA új részét éppúgy imádtam, mint a soros PES és FIFA felvonást, a Football Manager 2017 pedig megint rengeteg órát vett el a szabadidőmből. De a Doom, az Uncharted 4, a Battlefield 1, a Dishonored 2 és a The Last Guardian is zseniális volt a maga módján, szóval a vegyes érzések ellenére sem panaszkodhatok. És akkor még csak nem is említettük, hogy mennyire jó indei címek jelenetek meg idén (pl. Inside, The Witness) aminek kifejezetten örülök, igaz, a Steamet elárasztó pixelgrafikás förmedvényekkel (tisztelet a kivételnek) én sem vagyok kibékülve. Ahogy a fékészen megjelenő, “majd megpatch-eljük” játékokkal, a fantáziátlan szezonbérletekkel, a lelketlen AAA franchise-okkal, és a rengeteg felesleges remasterrel sem. De reménykedek benne, hogy a játékosok döntéseikkel a jó irányba terelgetik előbb-utóbbi az ipart. Amiben meg még inkább, hogy talán mi is hozzájárulhatunk majd ehhez a munkánkkal egy kicsit, legalábbis mindent megpróbálunk majd ennek érdekében.

Ami pedig 2017-et illeti: azt hiszem csuda egy évnek nézünk elébe, legalábbis én nagyon bízok mind a brutálisan jónak ígérkező játékfelhozatalban, mind pedig a Nintendo Switch, a Project Scorpio, és a VR sikerében, igaz, utóbbi egyelőre nem igazán győzött meg.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?