Nincsenek jó napjai a denevérembernek a PC platformon – az Arkham Knight botrányos portolása után kiderült, hogy bizony az epizodikus, döntésekre kihegyezett (de főleg QTE események sokaságával nyakon öntött) Telltale-kaland sem sikerült éppen a legjobban, és most nem csak a játék minőségéről beszélünk (bár tesztünkből kiderül, hogy azzal is akadnak gondok), hanem a portolásról. Mint ahogyan azt tegnap megírtuk, a program Steames értékeléseiből kiderült, hogy milliónyi gond van a szoftverrel, legyen szó szegényes menüről, hajmeresztő kontrollertámogatásról, vagy éppenséggel misztikus hibaüzenetekről – most azonban az alkotók bejelentették, hogy megérkezett az első patch a program Windowsos változatához.
A javítás leírásából kiderül, hogy a program mostantól fogva például minden áron a dedikált videokártyákon fut majd az integráltak helyett – amelynek köszönhetően sokaknál megoldódhatnak a teljesítménybeli gondok –, de e mellett bekerült pár grafikai opció is, például a textúrák minőségét is állíthatjuk az eddigi, kizárólag a felbontás megváltoztatását engedélyező lehetőség mellett. Bár több információt nem mondtak a patch-ről, a fórumok tanulsága alapján úgy tűnik, hogy ugyan a kontroller-támogatással még mindig akadnak gondok, az egér a telepítését követően már nem fagy bele a képernyő egyes részeibe, hogy ellehetetlenítse a sztori folytatását egy újraindítás elejéig.
A Batman: The Telltale Series első része a napokban jelent meg többek között Xbox 360-ra, Xbox One-ra, PlayStation 3-ra, PlayStation 4-re és PC-re is.
Még több erről…