Bizonyára kíváncsiak vagytok már egy új,friss anyagra.
Nos,úgy tervezem,ezt keddre alkotom meg és ez egy kampány videó lesz,előre megírt szöveggel melytől néha el fogok térni.
Szöveg:
Van egy álmom,ahol kis emberek boldogak.
Van egy álmom ahol a kismamák dogoznak és keresetükből feltudják jól nevelni a gyermeküket.
Arról álmodom hogy Magyarország népe jobb életszínvonalon és körülmények között él.
Álmodom,hogy javul a közbiztonság és fényes nappal esélye se legyen senkinek kirabolni a másikat,biztonságosan végig lehessen sétálni az utcákon.
Van egy álmom ahol nem 60 ezer forintot keresnek az emberek és a politikusok akik vezetik országunkat nem korruptak,és a BKV vezetőknek nincsenek 100 millió forint összegű végkielégítésük,amit aztán a bérlet árak emelésével kell kifizetni.
Ahol a diákok időben meg kapják a diák igazolványukat és tankönyvüket,ahol a diákmunkából kitudják fizetni a tandíjat.
Ahol csökken a kisebbségi bűnözés és a cigány,fekete vagy egyéb etnikumú ember ugyan olyan embernek számít mint a másik ember.
Álmodok egy olyan országot melyben én is és ti is szerettek élni.
Ez az álom valósággá válhat,csak és kizárólag rajtatok múlik!
Alakítsunk egy olyan pártot mely hallgat a nép szavára,legyen egy olyan párt ami a kisemberek pártja,a mi pártunk!
Csatlakozzatok a pártba és megígérem nektek ha hatalomra jutunk minden kisembert szolgálni fogunk és minden olyan embernek akinek problémája van a politikánkkal meghallgatunk!
Bennünk van az erő,ti adjatok hatalmat, a nép, és mi változtatunk sanyarú sorsotokon amíg nem késő!
Légy részese ennek az új pártnak mely, új,friss eszméket és egy üdítő színfoltot teremt Magyarország politikai életében!
Szükségünk van rád és polgártársainkra!
A változás jó,a változás szükséges,a változás az egyedüli ami életben tarthat minket és jövőt adhat nekünk!