Miközben nem csak a videojátékos, de a legkülönbözőbb országos és nemzetközi sajtótermékek vezető cikkekben foglalkoztak a Pokémon GO jelenséggel, a játék gazdasági vonatkozásaival, illetve alig egy hete döbbentek meg azon, hogy Super Mario csak ellátogatott az almás telefonra, pár mendemondát leszámítva tökéletes a csend a kiotói cég következő nagy dobása, az NX körül. A Nintendo elvileg 2016-ig nem is akart semmilyen információt nyilvánosságra hozni a konzolról, de az NX az idei E3-tól is látványosan távol maradt.
A Forbes külön cikkben foglalkozott a rejtélyes konzollal. Szerintük villámsebesen közeledünk az időpont felé, amikor a konzol 2017-es márciusi megjelenése már nem lesz tartható. Hiszen, ha feltételezzük, hogy az NX legkésőbb 2017. március utolsó napjáig, tehát a Nintendo jelenlegi gazdasági évének végéig megjelenik, akkor a kiotóiaknak már csak szűk hat és fél hónap áll a rendelkezésére, hogy a vásárlók érdeklődését felcsigázzák.

Most persze sokan mondhatják, hogy nem példa nélküli egy konzolnak a bejelentéstől számított kevesebb mint egy éven belüli megjelenése, elég csak a PlayStation 4-re vagy az Xbox One-ra gondolnunk. A Forbes szerint ugyanakkor az NX helyzete a két említett, konkurens terméktől alapjaiban különbözik. A One-t hat, a PS4-et kilenc hónappal a végleges gépek boltokba kerülése előtt jelentették be, de mindkét konzolt agyonreklámozott, élő showműsorokban mutatták be a nyilvánosságnak, és aztán az E3-on is kőkeményen jelen voltak, szóval mindent megtettek a világméretű hájp felkorbácsolása érdekében. (A Forbes szerint amúgy ez a Microsoftnak nem sikerült.)
Elég sokan töprengenek azon, hogy az NX-et a Nintendo az egyik híres „Direct”-jén mutatja-e esetleg be. Ha jobban belegondolunk, akkor a Nintendo kihagyta az E3-at, sőt az éppen zajló Tokyo Game Show-t is, noha ez utóbbi logikus helye lett volna arra, hogy előrukkoljanak az NX-szel. Más nagyobb, világszintű érdeklődés középpontjában álló videojátékos expó jövő márciusig pedig nem lesz. A legjobb esetben is, a Nintendo valami saját eseménysorozatot kell, hogy a masina köré építsen. Ha az utóbbi sem jön szóba, akkor sajtó nyilvános platform a Directen kívül egyszerűen nem is marad.
Ha a nehezen megoldható marketing nem lenne elég, ne felejtsük el, hogy senki sem szeret az őszi „holiday” szezonon kívül konzolt piacra dobni. Ennek a vásárlói attitűd az oka, egyszerűen a nyugati világban hagyományosan erre az időszakra esik a karácsony előtti bevásárlás. Legutóbb a PS2 hagyta ki az őszi megjelenést, és ez a masina is csak Japánban. Elég valószínű, hogy az NX 2016-ban jelent volna meg, még akkor is, ha a 2017 március volt az első hivatalos időpont, csak különböző okokból ezt lekésték.
Amúgy pedig a Nintendo sosem a pontosságáról volt híres. Mindig, mindennel késnek. Késnek éppen, nem is kicsit a következő Zeldával, a Breath of the Wild-dal, sőt még a mobilos Fire Emblem és Animal Crossing játékok is átcsúsztak 2017-re. Shigeru Miyamoto sokat idézett mondása, hogy egy elhalasztott játék idővel csak jobb lesz, ám egy sietve kiadott mindig rosszul sikerül. Ez a felfogás valószínűleg a hardverekre is kiterjed.
Egyedül az nem világos, hogy mire vár a Nintendo. A Wii U ezen a ponton gyakorlatilag halott, egyetlen nagyobb játék érkezik rá az őszi időszakban. Lehet, hogy a cég erre a gazdasági évre tervezett számok miatt vár tovább a cserével, mint kellene neki.
A befektetőknél mindenképpen nyertek egy kis időt. A részvények árfolyamát megdobta a Pokémon GO, még akkor is, ha a hájp elültével kiderült, hogy a játék bár szépen fial, mégsem váltja meg anyagi szempontból a világot, már csak azért sem, mert nem egyedül a Nintendo zsebeli be a nyereséget. A Super Mario Run bejelentése pedig adott még egy löketet a részvényárfolyamnak. A Super Mario Run decemberben érkezik, és az előrejelzések szerint akkorát fog szakítani, mint a Pokémon GO. Csak most a bevétel teljes egésze a Nintendóhoz folyik majd be. Ha pedig örülnek a befektetők, talán azt is lenyelik, hogy az NX már nem fog a jelenlegi gazdasági évben piacra kerülni.
Jelen pillanatban semmi sem mutat egy tényleges márciusi megjelenés felé, hacsaknem áll elő a Nintendo a következő hetekben valami komolyabb információval.
Jelen sorok bepötyögése közben Emily Rogers szabadúszó techújságíró (aki, játékfejlesztésekbe is be szokott segíteni tanácsadóként) meg kilőtt egy olyan tweetet, hogy az NX leleplezésére októberben fog sor kerülni. Ez van. Továbbra sem biztos semmi sem.
Még több erről…