Egy pletyka szerint a brit stúdió egyik csapata előző projektjének lezárása után megint az Alien-univerzumban készít játékot.
A Creative Assembly szereke bizony rendkívül jól megy, hiszen a Total War: Warhammer 2 mellett egy történelmi epizódon és a MOBA-szerű mellékágat jelentő Arenán is dolgoznak. De ismert sorozatukon kívül is több projektjük akadt az elmúlt években, így komoly terjeszkedésbe kezdett a stúdió.
A brit székhelyükön dolgozó csapat bővítése mellett felvásárolták a Crytek szófiai kirendeltségének maradékát, illetve a tengerentúlon is új projektek után érdeklődnek. Ennek kapcsán ütötte fel a fejét egy pletyka az egyik készülő játékukat illetően. Az Official PlayStation Magazine szerint nem kizárt, hogy a Halo Wars 2 befejezését követően az egyik csapatuk egy új Alien-játékon dolgozik. Ugyan a Sega nem volt feltétlenül elégedett a kritikai sikernek számító Alien: Isolation eladásaival, korábban egy esetleges VR-változattal kapcsolatban elég optimistán nyilatkozott a kiadó egyik képviselője, ahogy persze egy folytatás sem kizárt.
Ti szívesen vennétek egy esetleges Alien: Isolation 2-t?