A most 20 éves angol Adam Mudd még 16 évesen írta a Titanium Stresser programot, amellyel többek között a Microsoft és Sony szervereit támadták meg. A bíróság nemrég mondta ki a fiatal elkövetőre a kétéves börtönítéletet.
Mudd a programot nem csak használta, hanem árulta is, mellyel körülbelül 386,000 fontot keresett. A Titanium Stressert 1.7 millió támadásért tartják felelősnek, megalkotóját magát pedig 181 IP cím ellen, 2013 decembere és 2015 márciusa között történt szolgáltatás-blokkoló támadás elkövetésében találták bűnösnek. A hacker többek között még saját iskolájának, a West Herts főiskolának a rendszerét is feltörte, amelynek a kivizsgálása 2000 fontba került az intézménynek.
Az ügyész Jonathan Polnay szerint Mudd programjával 112,000 ember 666,000 IP ellen intézett támadást, ebből 53,000 az Egyesült Királysághoz tartozik.
A játékok közül a RuneScape sínylette meg legjobban a hacker tevékenységét, az MMO szerverei ellen 25,000 támadást indítottak, emiatt a fejlesztőnek 6 millió fontot kellett elköltenie DDoS offenzíva elleni védekezésre, a blokkolás alatt pedig körülbelül 184,000 dollár bevételtől estek el.
A vád és a védelem egyetértettek abban, hogy a támadások idején a szüleinél élő Muddot, akit kicsaptak az iskolából, nem a pénz, hanem az internetes hacker közösségen belüli megbecsülés motiválta. Ben Cooper ügyvéd szerint a fiú akkoriban boldogtalan volt és szenvedett az őt ért iskolai bántalmazások miatt, ezért kereste az online megbecsülést, az ügyész szerint viszont pont ez a problémás az esetben, hogy nem a pénzért tette mindezt, amelynek segítségével kiszakadhatott volna negatív közegéből.
A The Guardian szerint Mudd nem mutatott semmilyen érzelmet, amikor Michael Topolski bíró kimondta rá a fiatalkorú bűnözők intézetében letöltendő kétéves büntetését. Az ítélethozó indoklása szerint a fiú pontosan tudta, hogy nem játék, amit tesz, pénzszerzési akciója pedig pont úgy működött, ahogy azt tervezte, éppen ezért hozott visszatartó erejű ítéletet, mellyel a többi hackert is figyelmeztetni akarja.
„Kötelességgel tartozom a nyilvánosság felé, amely fél az ilyesmitől, fenyegetve érzi magát általa, és folyamatosan kárt is okoz neki,” érvelt a bíró. „Ez a jelenség ijesztő.”
Még több erről…