KiMitTube


Tudom, tudom mindenki erről beszél, úgyhogy úgy gondoltam nekem sem árt kreátor révén állást foglalni a kérdésről.
Az ötlet jó, a médium ellen vannak kifogásaim.
Az én számomra a 444 sosem volt egy hírportál, sokkal inkább egy bulvár újság.
Éppen ezért ódzkodok kicsit a nevezéstől.
A díjjak közül egyértelműen a stúdió a legvonzóbb, hiszen ott tudnék igazán kibontakozni.
De amint meg láttam ezt a gusztustalanul pofátlan és lenéző videót, elment a kedvem az egésztől.
Annyira lealacsonyító.
A szabályok nem voltak teljes mértékben egyértelműek, még most sem azok.
Pl nevezhetek egy olyan videóval, amiben egy filmet mutatok be és néha vállalom az arcom az érzelmek érzékeltetésére?
Mert ez konkrétan nincsen tisztázva.
Idézet a #KiMitTube oldaláról:

Ki Mit Tube nagyszabású, egyedülálló és műfajteremtő kezdeményezés a tehetségkutatás és az internetes tartalomgyártás történetében. Készítőinek és zsűritagjainak célja megtalálni azokat a tehetséges előadókat, művészeket, értékes tartalmat előállító magyar youtubereket, akik az internet és a versenynek felületetet adó YouTube lehetőségeit használva színvonalas, a kor kívánalmainak megfelelő produkciót állítanak elő.

Több megjelenítése

Szokásos marketing duma, de könyörgöm ez egy verseny!
Egyértelműen le kell fektetni a szabályokat,különben hogyan várhatnák el az emberektől hogy általuk értékelhetőnek vélt alkotásokkal álljanak elő.
Erősen ott a hangsúly az általuk-on
Megnéztem a zsűrit, és egykét kivétellel el mondhatom hogy ezeknek a kezébe nem hogy értékelő lapot, de ceruzát nem adnék.
Biztos lesznek rossz produkciók, de az is biztos hogy lesznek tehetséges alkotások is.
De a döntéssel sok esetben nem fogok egyetérteni, én ezt már magamban érzem.
Egyébként ha a fináléban a nézők szavazata dönt, már most nincs értelme az egésznek.
Az nyer aki, eddig a youtubeon híres volt és nem az aki tehetséges.
A hírnév és a tehetség között van egy ici pici különbség.
De tudjátok mit?
I don’t care.
A véleményemet eddig is leszarta mindenki és ezután is lefogja, ezért is nem lett minőségibben megfogalmazva.
Ugyan minek?
Érdekel bárkit is magamon kívül mit gondolok?
Nem.
Akkor meg minek törjem magam?:D


Vélemény, hozzászólás?