Mafia III – Bemutatkozik Vito Scaletta


Sokan gondolkodtak azon, hogy vajon mit keres majd Vito Scaletta az új felvonás helyszínén, New Bordeauxban, hiszen őt utoljára Empire City-ben láthattuk, még az előző felvonásban. Nos, többek között erre is fény derül az alábbi, Gamescom tiszteletére kiadott videóban, amelyben kiderül, hogy az előző felvonás hétpróbás gazembere mégis hogyan kerül az új felvonásba, mint az új főszereplő egyik szövetségese – bár erre azért őt ismerve nem feltétlenül vennénk mérget:

A Mafia harmadik részét már 2012-ben pletykálták, amikor is kiderült, hogy a 2K Chech, az előző két felvonás készítői valami szupertitkos, nagy költségvetésű projekten dolgoznak – két évig mindenki tűkön ülve várta, hogy valami kézzel fogható információ szivárogjon ki a programból, amikor is 2014-ben kiderült, hogy a cég lehúzza a rolót, és elkezdhettünk aggódni. Suttyomban persze a kiadó bejelentett egy új stúdiót Haden Blackman vezetésével – akit legutóbb a LucasArts berkeiben láthattunk – és arra is fény derült, hogy ez az új csoportosulás valami nagyon melózik, de a szálak csak a tavalyi Gamescomon értek össze, amikor kiderült, hogy a Hangar 13 nevű vállalat vette át (vagy éppenséggel kezdte újra) a népszerű bűnöző szimulátor fejlesztését, amely a hatvanas évekbe kalauzolja majd el a bátor vállalkozókat. Bár az új kor elég messze áll az eredeti Mafia szellemiségétől, az biztos, hogy a Vietnámtól megterhelt Amerika fantasztikus lehetőségeket nyújthat egy újabb történet elmesélésére, amelynek meghallgatását már alig várjuk.

És már nem is kell túl sokáig várnunk, elvégre a Mafia III október hetedikén érkezik PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re is.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?