Megjelenési dátumot kapott a Berserk and the Band of the Hawk


Egy ideje már tudjuk, hogy az Omega Force egy Warriors-stílusú játékot fejleszt a Berserk világához. Aki nem ismerné a Warriors-sorozatot, annak kedvéért említsük meg, hogy ezek azok az akciójátékok, amelyekben egy-egy hőssel kell hidegre tennünk a képernyőn egyszerre grasszáló több száz ellent. Ez talán komoly kihívásnak hangzik, ám mivel az ellenfeleink jóval gyengébbek nálunk, ráadásul az intelligencia szintjük sem igen haladja meg egy átlagos bokszzsákét, ezért inkább amolyan habkönnyű gyakás maratont kapunk, mely során még különböző, igen látványos kombókat is segítségül hívhatunk kiszolgáltatott támadóink minél hatékonyabb megalázása érdekében. Sokan egyébként ellenérzésekkel viseltetnek a fent kifejtett mechanikával szemben, pedig néha egész jó dolgok is ki tudna sülni belőle. Legutóbb épp a Legend of Zelda témára felfűzött, előbb Wii U-ra megjelentetett, majd 3DS-re is ellátogató Hyrule Warriors okozott egészen szórakoztató perceket.

A Berserk and the Band of the Hawk két nagyobb történeti egységet, a már kicsit csontig rágott Golden Age Arc-ot és ennek folytatását, a Falcon of the Millennium Empire Arc-ot dolgozza fel. Érthető választás, és nem csak a népszerűség vagy ismertség okán, hanem mert a két sztoriszálban rengeteg eltérő nehézségű és hangulatú csata fordul elő, és még emblematikus boss harcok is akadnak. Természetesen nemcsak Gutszal küzdhetünk, hanem a Band of the Hawk zsoldoscsapat, és Guts későbbi kísérői közül is pár figurával. Casca, Judeau, Serpico, Schierke és természetesen Griffith mind játszható karakterek. Más kérdés, hogy Guts a legendáját éppen azzal alapozta meg, hogy száz embert mészárolt le egyedül egy csatában, tehát hozzá még illik is ez a stílus, ám a többi szereplőhöz talán egy fokkal kevésbé. Már csak azért is, mert ha ilyesmire mindenki képes lenne, Guts sem lenne egyedülálló harcos és kardforgató, noha a manga szerint az.

És ha már fentebb hangot adtam az aggályomnak, akkor tegyük hozzá azt is, hogy a Berserk mangával az utóbbi időben sajnos nem volt túl kegyes a sors az adaptációk terén. Sokunk Gutsot és a Berserk világát az 1997-ben készített, zseniális animével ismerte meg. Azóta viszont mintha kifogna a téma a készítőkön, amikor más médiumra próbálják átemelni. A jelenleg is futó anime sorozat sem nevezhető teljes sikernek, sőt a rajongók elég egyöntetű véleménye szerint ez a legrosszabb dolog, ami a Berserkkel eddig csak történt. Mindezt csak azért írom le, mert sokan éppen ezért előre félnek a játéktól.

Könnyed ujjgyakorlat

A magam részéről próbálok bizakodó lenni a pár borús előjel ellenére is (például, hogy a játék minőségi problémák miatt csúszott már egyet), és megjelenés után fogok pálcát törni felette. Utóbbira pedig 2017. február 24-én kerül sor (a sajtóanyagban amúgy 2016 szerepel, ám ha csak a kiadó Koei Tecmo nem rendelkezik egy tuningolt DeLorean-nal, akkor okosabb elírásra gyanakodnunk) Európában PC-n, PlayStation 4-en és PS Vitán.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?