Megjelenési dátumot kapott a Yakuza 0


Pár hónapja biztossá vált, hogy 2017 elején Európába is beteszi lábát a japán bűnszövetkezet, ám a Yakuza 0 pontos megjelenési dátumát akkor még nem árulta el a SEGA. Tovább azonban nem kell várakoznunk a premier napjára, a kiadó a PlayStation blogon elárulta, hogy január 24-én debütál a program kizárólag PS4 konzolokon (Japánban PS3 masinákra is megjelent a játék).

Ha valaki nem ismerné a sorozatot, akkor a SEGA szerint a Yakuza 0 a legjobb alkalom arra, hogy belekóstoljunk a japán maffia mindennapjaiba, ugyanis az új epizód egyfajta történeti előzményként szolgál a szériához (innen a 0-ás számozás), melyben természetesen a kőkemény, de mégis aranyszívű Kazuma Kiryut vehetjük irányításunk alá, aki huszonévesen csöppen bele a bűnözés legsötétebb bugyraiba 1988-ban. Mellette persze fontos szerepet kap a széria történetében első alkalommal játszható, forrófejű Goro Majima is, aki éppen szeretné visszaszerezni respektjét a jakuza berkeiben, hogy később Mad Dog néven válhasson rettegett bűnözővé. A játékmenet természetesen nem sokban tér el az előző epizódokétól, a harc mellett számos minijátékok, változatos küldetések és rengeteg csajozás várja a játékosokat.

A bunyós szerepjáték már előrendelhető 60 dolláros áron digitális és lemezes változatban egyaránt, az eredeti japán szinkronhoz pedig természetesen angol felirat is jár.

Még több erről…


Vélemény, hozzászólás?